Az Alkotmánybíróság elutasította a panaszt, vasárnap megtartják a helyi népszavazást a bulinegyedről

Az Alkotmánybíróság a friss döntésével visszautasította az erzsébetvárosi vigalmi negyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt.

A helyi választási bizottság hitelesítette, majd a Fővárosi Törvényszék is helybenhagyta a főváros VII. kerületének önkormányzati képviselői által kezdeményezett helyi népszavazási kezdeményezés kérdését, ami így szól:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat képviselő-testülete Budapest VII. Kerület Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?”

Az Ab most visszautasította a népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott panaszt részben azért, mert az indítványozó érintettsége bizonyos vonatkozásban nem állapítható meg, részben pedig azért, mert még nem is létezik az a szabályozás, aminek az alaptörvénybe ütközését vizsgálni lehetne.

Az Ab-hez forduló gazdasági társaság többek közt arra hivatkozott, hogy a népszavazási kérdés nyomán elfogadandó önkormányzati rendelet sértené az érintett területen dolgozó munkavállalók, beszállítók, rendezvényszervezők, művészek és mások jogait. Az Ab szerint az indítványozó érintettsége ebben a vonatkozásban nem állapítható meg, tehát ennek alapján a panasz be sem fogadható, tartalma érdemben nem is vizsgálható.

Az indítványozó hivatkozott a saját alapjogainak sérelmére is az alkotmányjogi panaszban. Szerinte a népszavazás nyomán megszülető önkormányzati rendelet miatt a tulajdonában álló ingatlanok értéke jelentősen csökkenni fog, és ellehetetlenül a tulajdonos szándékának, illetve bérleti szerződésekben meghatározott kötelezettségeknek megfelelő használatuk, hasznosításuk.

Ezzel kapcsolatban az Ab arra hívta fel a figyelmet: az indítványozó által alaptörvény-ellenesnek vélt szabályozás még nem is létezik, ezért erre alkotmányjogi panasz sem alapítható, de ha az önkormányzat olyan rendeletet alkot, amelyet az indítványozó alaptörvény-ellenesnek tart, nem lesz akadálya újabb alkotmányjogi panasz benyújtásának.

Az indítványozó érvelt azzal is, hogy a helyi népszavazás tiltott tárgykörre irányul, illetve túllép az önkormányzat feladat- és hatáskörén, miután részben világörökségi területre, a Gozsdu udvarra vonatkozik. Az indítványozó ideiglenes intézkedésként azt kérte, hogy a most vasárnapra kiírt népszavazást halassza el az Ab, de a testület ezt is visszautasította. (MTI)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.