Olaszországi Erasmusra indul a 80 éves spanyol egyetemista

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Az El Pais számolt be a nyolcvan éves Miguel Castillo történetéről. A spanyol férfi jelenleg történelemszakos hallgató, a következő félévben pedig Erasmusszal készül Olaszországba. 

Castillo hétfőn fog elindulni Veronába, jelenleg a valenciai egyetem hallgatója. Három gyermeke és hat unokája van, és mondani sem kell, az utóbbi időben igazi helyi híresség lett, sorra jelennek meg róla a cikkek. 

Eleve azzal népszerűvé vált már, hogy ennyi idősen jelentkezett egyetemre, de azzal, hogy beszállt az európai egyetemistáknak fenntartott nemzetközi csereprogramba, tényleg óriási lett az érdeklődés. 

Mint elmondta, egykori diáktársai is megkeresték már, és azt kérdezték tőle, hogy volt ahhoz bátorsága, hogy ennyi idősen is egyetemre menjen, ők biztosan kínosnak éreznék magukat a helyében. De Castillo egyáltalán nem érzi magát kínosan ettől, pont ugyanazért döntött az Erasmusra való jelentkezés mellett is, amiért a továbbtanulás mellett is: miután infarktust kapott és koszorúérműtétet hajtottak végre rajta, azt érezte, hogy valami másra vágyik, mint hogy otthon szundítson. 

Fotó: University of Valencia

Mint mondta, mindig érdekelte a történelem, elsősorban a jelenkori, ezért döntött úgy, hogy ide felvételezik. Beszélt arról is, hogy ma már sikerült beilleszkednie, diáktársaival is kijön, jegyzeteket cserél velük, segítenek egymásnak, ahol tudnak. Szerinte teljesen befogadták, nem érzi, hogy számítana a kora. 

A legtöbb kurzuson jól teljesít, de azért van, amikor az unokáival való törődés a tanulás útjába áll. Elmondta azt is, hogy családtagjai tervezik is meglátogatni majd Olaszországban. 

Castillo tudja, hogy az Erasmus a legtöbb egyetemistának elsősorban a bulizásról szól, és viccelődött is azzal, hogy a lehetőségeihez képest ő is igyekszik majd felvenni a ritmust. De nem egyedül megy az útra, felesége is vele lesz, közösen vesznek ki egy kisebb lakást, ez is eltérést jelent majd a legtöbb erasmusos diák helyzetéhez képest. 

A férfi 1937-ben született, a középiskola után a jogi karra jelentkezett, de végül onnan kibukott akkor, belekóstolt a családi mezőgazdaságba, de végül később mégis inkább a jog mellett döntött, ezúttal már Barcelonában.

Közben a fociba is belekóstolt, a Valencia ificsapata után egy olyan csapat igazolta le, ami később a Barca B csapatába olvadt be. Annyi pénzt tudott ekkor keresni, amiből tudta finanszírozni a tanulmányait. Egyetemi évei alatt pár hónapot élt Olaszországban is, az akkor szerzett nyelvtudását akarja most felfrissíteni. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.