Lemondásra szólították fel Bácskai Jánost a VIP parkolási lista miatt

  • Február elején kiderült, hogy Ferencvárosban vezetnek egy VIP parkolási listát, amire többek között a kincstár parkolási részlegének vezetői és haverok, üzletfelek kerültek fel. Így ők fizetés nélkül parkolhattak a IX. kerületben.  
  • A polgármester egy interjúban azt állította, hogy fogalma sem volt a szabálytalan listáról, minden a háta mögött történt, és teljes körű vizsgálatot rendel el. 
  • A teljes körű vizsgálat helyett beindult a maszatolás, sumákolás. Az önkormányzat közleményt adott ki, amiben azt írják, hogy a belső vizsgálat lezárult, egy embert felfüggesztettek, de többet nem mondanak az ügyről, amíg a nyomozás le nem zárul. 
  • Közben a parkolásért felelős kincstárnok, Martos Dániel - akinek tudnia kellett a VIP-listáról - szabályosan menekül a nyilvánosság elől. 
  • A február 16. testületi ülésen az ellenzéki képviselők a VIP-lista miatt megsorozták Bácskai Jánost. 

Az a rejtélyes a történetben, hogy az ügy kirobbanásakor Fiala János kerületi műsorában Bácskai János még teljes körű és alapos vizsgálatot ígért. Nyíltan beszélt VIP-listáról, a háta mögött ügyeskedőkről, sőt valami homályos puccskísérletről és bűncselekményekről is említést tett a VIP-lista kapcsán. A testületi ülésen viszont már teljes némaságba burkolózott, és nem volt hajlandó beszélni sem az ügyről, sem a vizsgálatokról.

De nem csak a polgármester lapít, hanem a parkolásért felelős kincstárnok is, Martos Dániel, aki az ügy kirobbanása óta szabályosan bujkál a nyilvánosság elől. A levelekre nem válaszol, a telefonját nem veszi fel. A IX. kerület saját, önkormányzati pénzből fenntartott rádióműsorban sem tudják megszólaltatni. Fiala János így panaszkodott erről Martos főnökének, Bácskai Jánosnak:

„A kisördög azt mondatja velem, hogy elmondjam, hogy én ugye Martos úrral egészen elvtársi viszonyban voltam: Ha felhívtam, akkor jelentkezett, ha négyszemközt beszéltünk valamiről, mert szerettem volna valamiben tájékozott lenni, akkor betartottam a játékszabályt, nos amióta a ferencvárosi parkolási történet a legújabb fejezetét megnyitotta, azóta Martos úr semmilyen sms-emre és megkeresésemre nem reagál. Nem fogom őt többet keresni.”

Veres László, a Ferencváros újság felelős szerkesztője és Martos Dániel kincstárnok

Tehát teljes a hírzárlat a kerületben. Ráadásul Bácskai János ugyanebben a rádióműsorban elejtett egy fél mondatot, amiből arra lehet következtetni, hogy a belső vizsgálathoz hasonlóan a rendőrségi vizsgálat után sem leszünk okosabbak, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a polgármester nem is a lista ügyében tett feljelentést. A polgármester szavaiból arra lehet következtetni, hogy a rendőrség nem az után nyomoz, hogy a FEV IX. vagyonkezelőnél valakik illegális kiváltságokat osztogattak, hanem valami más miatt. Pontosan ez hangzott el az adásban:

„A feljelentés nem feltétlenül foglalkozik a listával.”

A IX. kerületi önkormányzat és a FEV IX. vagyonkezelő a bíróságon támadta meg a 444.hu sötét parkolási ügyeket feltáró cikkeit és videóit 13 pontban. A Fővárosi Ítélőtábla 2018. február 20-án jogerősen minden pontban a 444.hu-nak adott igazat.