Egyik nap iskolásnak minősítik a sorosozást, a másik nap már sorosozással hirdetik a Békemenetet

politika
2018 február 28., 20:46
comments 228

Jelentős felfordulást okozott a Fidesz holdudvarában a hódmezővásárhelyi vereség, a zavar napjainak legfontosabb dokumentuma pedig a hétfő esti Sajtóklub lett.

link Forrás

Itt hangzott el Bencsik András Demokrata-főszerkesztő, Békemenet-szervező azonnal legendássá váló mondata:

„Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek, ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb.”

És ugyanebben a műsorban hirdették meg, hogy Békemenet lesz március 15-én.

A viharos napokban azóta zavarbaejtően össze-vissza vezényeltek a sorosozás karmesterei: előbb eltűntek a Soros-témázások a kormányzati dililapokból, aztán amikor az ATV, a Magyar Nemzet és az Index is erről kezdtek írni, akkor látványosan visszakapcsoltak.

A csúcspont egyértelműen az volt, amikor a Magyar Idők felháborodva kérte ki magának, hogy őket aztán senki ne vádolja azzal, hogy nem sorosoznak, 

mert igenis sorosoznak!

Szerdán aztán már a Fidesz sem kifejezetten a pozitív kampányra és a gazdasági eredmények bemutatására koncentrált a legújabb videóban:

link Forrás

A kormány is újra rákapcsolt:

link Forrás

Németh Szilárd pedig újra bebizonyította, hogy nála ez a legfőbb politika, és iskolás csúfolódásba fullasztott egy nemzetbiztonsági ülést.

Az elszabadult hajókörhinta pedig akkor harapott végleg a saját farkába, amikor megjelent a Békemenet CÖF-ös promóvideója azzal a szöveggel, hogy

Soros emberei bevándorlóországgá tennék Magyarországot, ezért most újra ki kell állnunk hazánkért.

link Forrás

Vagyis két nap kellett, hogy a Fidesz környékén visszataláljanak az ideológiailag helyes útra a véletlenül kicsúszott, a kelleténél kicsit őszintébbre sikerült értékelés helyett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.