A februári Budapest Science Meetup-on Szabolics Tamás (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, Részecske- és Magfizikai Intézet) a fúziós energiáról, a franciaországi ITER kísérleti reaktorról, valamint az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont fúziós kutatásokhoz való hozzájárulásáról beszélt.
Az előadó összefoglalója:
Az emberiség régi vágya, hogy úgy termeljünk energiát a Földön ahogy azt a csillagok teszik az égen. Az erre irányuló kutatások már több mint fél évszázada folynak szerte a világon. Mára eljutottunk oda, hogy megépítsük az első erőmű méretű fúziós kísérleti berendezést az ITER-t, amely a világ egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési összefogása.
A hét ITER partner egyike az EU, amelynek fúziós kutatása programjába az EUROfusion konzorciumba az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont is bekapcsolódik. Mi a Wignerben a világ számos fúziós kísérletében veszünk részt több mint 40 fős kutatókból és mérnökökből álló csapatunkkal ahol csúcstechnológiás diagnosztikai fejlesztéseinkkel járulunk hozzá az emberiség egyik legnagyobb kihívásának megvalósításához.
A címlapi képen az építés alatt álló ITER kísérleti fúziós reaktor látható. Várhatóan 2021-re készül el, az első fúziós kísérletek pedig 2025-ben kezdődhetnek. Forrás: ITER Organization/EJF Riche
Kubatov pártigazgató szerint hosszú történet lesz a vereség kiértékelése, Pócs János szerint a kullancsoktól és a luxizóktól meg fognak szabadulni, míg Bánki Erik a megújulást inkább a párton belüli fiatalításban látja.
Orbán Viktor megtartotta a Fidesz történelmi veresége után az első sajtótájékoztatóját, ahol többek között elmondta, hogy még nem gondolkozott azon, hogy miből fog élni májustól, de továbbra is munkaképes, jó fizikai állapotban van.
Nem az ölünkbe esett a változás, rengetegen vettek részt benne. Ez száz éve a legjobb esélyt kínálja tartós rendszer alapítására. Meg kell nevezni a bűnösöket, ki kell szorítani az oroszokat, be kell vonni az embereket a rendszerépítésbe.
Újra és újra leszavazta a Fidesz a parlamentben az ügynökakták nyilvánosságát, Ruff Bálint viszont első intézkedései közé sorolta ezt az ügyet. A vesztes kampány vezetője közben rádöbbent, mást kellett volna csinálni. Robog tovább a magyar politika, itt a Közért új adása.
Szánthó Miklós magabiztos volt. Nagyon, nagyon magabiztos. Egy választási vereség története az Alapjogokért Központ főigazgatójának kordokumentum értékű videóin keresztül.