Sokan voltak, jól fognak mutatni a drónfotókon, a kormánymédia nyugodtan bekamuzhat négy-öt-hat- vagy akárhányszázezer embert, óriásit nevettek a humorán, jól megtapsolták, Orbán Viktor mégis inkább elégedetlen lehet a választásokra szervezett Békemenettel. Mégpedig azért, mert a tömegben elvegyülve világosan érezhető volt, hogy a miniszterelnök propagandagépezete túl hamar tolta maximumra a migránsriogatást, ami már az Orbán-vallás tényleg leglelkesebb, fanatikus híveit sem képes tovább gerjeszteni, az alanyok egyszerűen kiégtek, pedig úgy néz ki, hogy a választási kampányra ez a Fidesz egyetlen muníciója.

A Békemenet nemcsak politikai demonstráció, hanem egy jó nagy szubkultúra – az Orbán-vallás hívei – színes felvonulása is, ahol e különös társadalmi csoport tagjai felszabadultan mutathatják meg magukat a világnak és egymásnak. Pont, mint mondjuk a Pride-on. Ahogy az az ilyen eseményeken lenni szokott, az igazi színes arcok, vagyis az őrületesen dilis  göncökbe öltözött polgári-konzervatív drag queen-ek és a lengyel jelmezesek érkeztek leghamarabb a Bem térre, majd őket követte a fősodor.

Fantasztikus arcszőrzet-jelmez kombinációkon,

észvesztő cilindereken,

diszkódroghatástól csöpögő pszichedelikus kovbojruhákon

és Gandalf helyett Orbánt szolgáló hobbitokon

ugrándozott a tekintetem csütörtökön fél tizenkettő tájban, az esemény hivatalos kezdésére várva. De még el sem kezdődött a buli, máris elkövettem eddigi életem legdurvább újságírói-szakmai hibáját: az ötvenes, őszülő, rikító narancssárga Fidesz-táblát hordozó feketebőrű Fidesz-aktivista férfi láttán egyszerűen lefagytam, mint egy civil, és mire utána vetettem magam, felszívódott a tömegben.

Percek alatt világossá vált, hogy a Nap Irigyelt Divatdarabja a szintén narancssárga Gyopáros Alpár-dzseki,

aztán elkezdődött a műsor. 

Az eleje a lengyel vendégtüntetőké volt. Amikor mászkálás közben meghallottam az első beszédet, egy tört magyarsággal beszélő lengyel asszony épp a – gondolom a liberálisok összeesküvése miatt – eddig durván elhallgatott 1846-os forradalmat és szabadságharcot éltette a mikrofonba. Utána kiderült, hogy ha sok lengyel egyszerre hallat csatakiáltást, az úgy hangzik, hogy 

nyekk-nyekk-nyekk.

Gyanús volt, hogy az újabb lengyel szónok a Kétfarkú Kutyapárt beépített embere lehetett, mert kezdetben arra akarta rávenni a tömeget, hogy skandálva éltesse Ja-ros-lav Ka-czyn-skit. Ez gondolom ironikus utalás volt a magyar rendszerváltás legviccesebb pillanatára, amikor az akkor éppen SZDSZ-es Mécs Imre arra próbálta rábeszélni a tüntető tömeget, méghozzá irtó szenvedélyesen, hogy ütemes Vy-ta-utas Lands-ber-gis kiáltozással csepegtessen erőt a litván ellenzék ismert vezetőjébe. Amikor látta, hogy a magyar többségű tömeg a büdös életben nem fog kaczynskizni neki, némi bágyadt Ja-ros-lav, Ja-ros-lav-ozás után elhallgatott.

A Békemenet legeleje tehát kicsit olyan volt, mint egy tévés zenei tehetségkutató első adása, amikor a stokk bolondok, a furcsák meg a viccesen béna bikicsunájozók a főszereplők, hogy a következő adásban már a profibbak jöjjenek. Csakhogy itt nem azok jöttek, hanem a Békemenetet szervező ismert arcok. 

Közülük is elsőként Széles Gábor, aki még ebben az alternatív valóságon és kormányzatilag cenzúrázott közmédián élő közegben is egészen meghökkentő dolgot művelt. Széles ugyanis nem állt be a sorba, hogy Orbán Viktor üzenetének megfelelően bevándorlókkal meg a meggyalázott magyar temetőkkel és a leendő Kecskeméti Kalifátussal foglakozzon, hanem végig Kósa Lajos kínos ügyéről beszélt. Közölte, ő „gazdasági szakemberként” megnézte a Magyar Nemzetben közölt közjegyzői dokumentumot, és megállapította, hogy nincs rajta aláírás, ezért a papír „szimpla hamisítvány”.

Szédítő érzés volt figyelni, hogy Széles egy olyan dokumentumról magyarázza többezer embernek, hogy az hamis, amiről maga az érintett, Kósa Lajos már régesrégen nyíltan beismerte, hogy abszolúte valódi. 

Azt, hogy valami nincs rendben a Békemenet törzsgárdájával, Bayer Zsolt beszéde alatt lehetett először megsejteni. Bayer ebben a közegben extrém népszerű, ráadásul ő beszélt a messze legösszeszedettebben, élesen szembeállítva MINKET – vagyis a békemeneteseket –, akiket ŐK, a liberális sorosisták állítólag elmaradott, tudatlan, bezárkózó figuráknak neveznek furtonfurt, és ŐKET, a kétdimenziós embereket, akiknek csak az egyéni szabadság létezik és 72 féle nemi identitásuk van, pedig egy jó fideszes tömegnek ilyesmiből elég kettő is. Szóval Bayer hiába állított szembe, élezett, gyalázott és buzizott, a tömeg csak csendben hallgatta, de nem kezdett el kiabálni, vagy bárhogy reagálni rá.

Bayert ez annyira megzavarta, hogy teljesen érthetelen fejtegetésbe kezdett arról – az esemény hangulatát nézve igen vicces – tényről, hogy a tér névadója, Bem József élete végén, mit tesz isten, áttért az iszlám hitre. Bayer hiába vízionált a temetőinket feldúló muzulmán hordákat, a tömeg erre sem reagált különösebben. Na nem zavarta őket a szöveg, de láthatólag nem is lelkesedtek be tőle.

Ezután következett az esemény látványos, vonulós része. Itt még jobban kiütközött, hogy Orbán Viktor derékhada mennyire kifacsart állapotban van. A Békemenetek hagyományosan is meglepően politikamentes események, ahol az órákig vonuló résztvevők a legritkábban kezdenek skandálni, de ez a mostani alkalom még ehhez képest is feltűnően politikatávoli volt. Régebben legalább megvolt az a népszokás, hogy ha a hömpölygő Orbán-hívek a receptcserék és aktuális viccek elmesélése közben épp egy ellenzéki plakát előtt vonultak el, hangos megjegyzésekkel gúnyolták azt. Most bezzeg úgy furakodtunk át többszázan egy jelentős méretű kerítésátvágós-sorosozós plakát és egy korlát között, hogy rá se rántott senki. 

Életemben nem hallgatóztam annyit, mint most, de a politika bármely megnyilvánulására ilyen fokú érdektelenséggel reagáló tömeget én még nem láttam. Trécseltek itt mindenről, azon belül leginkább az időjárásról, az ismerősök nemi életéről, anyagi ügyekről, meg arról, hogy hol van az a kurva Pisti, az életben nem fogok visszatalálni a Délihez, de a bevándorlókat olyan magasról tojták le, mintha az eszkimók békemenetén jártam volna. 

Könnyű lenne azt mondani, hogy a néni, aki az urára pillantva egyszer csak azt mondta, hogy

„Indiában ki volt írva, hogy bennszülötteknek és kutyáknak tilos”,

jól jellemezte a tömeget, de az igazság az, hogy ő egészen ritka kivételnek bizonyult, míg a mainstreamet az a lány képviselte, aki tőle egy méterre bökte ki a barátnőjének, hogy

„Inni esőben is kiválóan tudok”. 

A Békemenet hivatalos hangján csak a totál dilinyósok szólaltak meg, mint az a férfi, aki némán haladt a felesége mellett, majd rápillantott, pár másodpercig meredten nézett az arcába, aztán fakó, tökéletesen érzelemmentes hangon azt mondta, hogy

„szoptok libsik”.

Nem lettem volna a felesége helyében!

Nagyon sokféle demonstráción jártam már magánéleti és szakmai okokból, de ennél pudingabbon kevesen. Nem volt baj ezzel, sőt, csak épp a szervezők szándéka volt ezzel nyilvánvalóan éppen ellentétes. A tömegbe végül egyedül a teljes útvonal legutolsó kanyarja vitt némi életet. Itt, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca sarkán egy ellentüntető csapat ugyanis rákosista-kommunista indulókat játszott annak a tömegnek, amelyik arra készült, hogy ütemes Viktor! Viktor!-ozással szerezzen magának közös örömet pár percen belül. 

Érdekes jelenség, hogy bár a tömegben a következő dalszöveget osztogatták, közös eldalolás céljából:

... ennek ellenére a rákosista dalok felidegesítették őket, ami hullámokban feltörő ria-ria-hungáriázás formájában sült ki. 

Így vonultunk két órán át, míg el nem értünk a Kossuth térre, vagyis sokan csak az Alkotmány utcáig, ahol megrekedtünk. A Békemeneteknek mindig az a koreográfiája, hogy a szubkulturális bevezetés, majd a hosszú, csendes, kedélyes, ismerőskeresgélős, halkan dalolós menetelés után az összegyűltek Orbán Viktor beszédével koronázzák meg a napjukat. Az eddig passzív, visszahúzódó Orbán-hívek ilyenkor félredobják a gátlásaikat és egy bábszínházban Vitéz Lászlónak szurkoló gyereksereg lelkesedésével regálnak a Bálvány mondataira.

Itt ért a legnagyobb meglepetés. Orbán minden eddiginél egyszerűbb, csak és kizárólag a hívek hergelését szolgáló, „MI vagy Ők”, „MINDENT ELVESZNEK TŐLÜNK”, „ha nem szavazol rám, pár éven belül a kutyát is áttérítik muszlimnak” típusú választási beszédet mondott, amire a tömeg – legalábbis az én hallótávolságomban elhelyezkedő pár ezres része – az idő nagy részében szinte teljes némasággal felelt.

Nem azt állítom, hogy ne tetszett volna nekik, amit hallottak, de világosan érződött, hogy ezt a szöveget már olyan rengetegszer hallották, hogy egyszerűen képtelenek a szokásos módon reagálni rá, vagy főleg begerjedni tőle. Hihetetlen volt a kontraszt bármelyik korábbi Békemenetemhez képest, pedig jól megnéztem, hogy több zászlókkal-traszparensekkel érkező vidéki fideszes csapat közé ékelődve álltam. Az első igazán jól hallható közönségreakciót és tapsot Orbán a

„Hazaküldjük Gyuri bácsit a hálózatával együtt”

mondattal tudta besöpörni a környékemen, már a beszéde derekán. Utólag, döbbenten tapasztaltam, hogy a mondatnak nem is a tartalma aratott ekkora sikert, hanem önmagában az, hogy Orbán „Gyuri bácsinak” nevezte Soros Györgyöt. A körúton gyalogolva, majd a hatoson zötyögve ugyanis ezt az egy idézetet hallottam vissza többször is, óriási röhögések kíséretében, hogy

„Gyuri Bácsi! Hogy megmondta, micsoda szöveg: Gyuri bácsi!”

Orbán szónoklata közben tökéletesen érződött, hogy hová vezet, ha totál debilnek nézed a saját híveidet, és ennek megfelelően leegyszerűsített üzenetekkel kommunikálsz velük. A Gyuri bácsin kívül ugyanis két mondat volt képes egyértelmű, hangos, spontán tetszést kiváltani. Az, hogy

„Aki magyar, velünk tart”

és az, hogy

„Menjetek és harcoljatok”.

Kiváncsi vagyok, a Fidesz milyen következtetést von le a Békemenetből. Könnyű elvakítaniuk saját magukat az olcsó sikerpropagandával, hiszen tényleg sokan mentek el, többen, mint bármilyen ellenzéki eseményre, és a végén igen lelkesen éljenezték meg az istenüket. De bentről azt is pontosan lehetett érezni, hogy Orbán ezzel elért a lehetőségei végéhez.

Sokan voltak, de érzésre semmiképp sem többen, mint legutóbb, inkább kevesebben, és ami a fő, a szokásos felbuzgó lelkesedés helyett fásult bólogatással vagy még azzal sem reagáltak az idegengyűlölő és harcba hívó  futamokra. Nagyon úgy tűnt, hogy Orbánnak annyi támogatója van, amennyi, de több és lelkesebb akkor sem lesz, ha leleplezi, hogy Soros György személyesen Mohamed reinkarnációja. Ebben a hazug gyűlöletzuhatagban ennyi volt. Na nem kevés, hanem sajnos igen sok, de ennél több most már nem lesz. De hála a választási törvénynek, Orbán ekkora táborral is kényelmesen nyerhet.