Németh Sándor Isten színe előtt is felmondta Orbán Viktor tízparancsolatját

Keményen beleállt a kampányba a Hit Gyülekezete, amelynek legfrissebb összejövetelén Németh Sándor, a gyülekezet valamikor Fidesszel kritikus vezetője nyíltan propagálta a kormányzati kampányt.

Németh a Vidám Vasárnap szerkesztőségébe érkezett levelekre, SMS-ekre válaszolgatott az újkeresztény közösség vasárnapi rendezvényén.  (Az eredeti videóban 35:50-től .) A kritikus üzenetek  a Hit Gyülekezete és a kormány új barátságát boncolgatták. Amíg az embernek nem esik le, hogy itt valójában a kormány ügyesen kimódolt kommunikációs trükkjeit, csúsztatásait hallja vissza egy az egyben, addig  egészen őszintének tűnik Németh, aki úgy próbál viselkedni, hogy hajlandó szembesítenie magát a kritikával.

Az egyik levél azt vetette a HGY szemére, hogy a közösség nagy számban vett részt a március 15-ére szervezett, a kormány politikáját támogató Békemeneten.

„Mit keresnek az országtolvaj-diktátor utolsó csatlósai között? Maguk is bukni fognak vele együtt, aztán maguk is menekülhetnek!” - olvasta fel Németh, majd nem konkretizálva, hogy a levelet ki - esetleg milyen párt elkötelezettje - írta, azt mondta:

„Hát ilyenekre nem szabad szavazni, aki úgy gondolja, hogy a veszteseknek menekülni kell az országból!”

Németh bizonyára elfelejtette, hogy március 15-én maga az ország miniszterelnöke fenyegette meg társadalmi ellenzékét azzal, hogy a választás után "elégtételt fognak venni". Fontos, hogy Orbán mindezt kormányfőként, egy nemzeti ünnepen jelentette ki, nem egy Fidesz-rendezvényen pártja listavezetőjeként, ahol természetes a politikai ellenfeleknek való üzengetés.

Németh ezután egy másik levelet rántott elő, amely azt firtatta, miért nevezte Németh egy korábbi HGY-s fórumon a korrupt Orbán Viktort az egyetlen alkalmas jeltölnek.

Németh  kifejti, hogy Magyarországnak stabil országnak kell lennie, és ahogy „végigzongorázta a többi miniszterelnökjelöltet” úgy találta, csak Orbán Viktor alkalmas a posztra. (Gyurcsány „már volt”, Karácsony „még nem próbálta ki magát”, Vona Gábor pedig „Odüsszeuszként bolyong  a tengeren.”)

A korrupciós vádakat eleinte annyival intézi el, hogy teljesen természetes, hogy a választási kampányban felerősödnek a korrupciót emlegető hangok. (Vö: Orbán Viktor reagálása a rejtélyes Kósa-ügyre: „kampánylyukból kampányszél fúj”)

Majd rámutat, hogy a korrupciót „meg lehet változtatni”, viszont vannak olyan dolgok, amiket nem. Például ilyen a „melegházasság” vagy a „menekültek befogadása”, amit Brüsszel ránk akar erőltetni. Az ellenzék Németh szerint egészen biztosan kapitulálna Brüsszel előtt, ami azt jelentené, hogy évente tízezer muszlim érkezne Magyarországra, ami egyben a kereszténység végét jelentené és évente százmilliárd forintos költséggel járna.

„Ezt Magyarország nem tudná visszacsinálni, vegetálásra lenne ítélve.”

Németh ezután visszatér a korrupció témájára, amiről szerinte lehet a  „választás után is vitatkozni”, és lehet nyomást gyakorolni a politikusokra, lehet rajta változtatni. Főleg azért mert - és itt kiderül, hogy Németh Sándor talán még az EU-ból is kivezetné a közösségét -, mi nem vagyok britek, hogy csak úgy kilépjünk az Európai Unióból.

„Ez nem emberekről szól, ez Magyarországról szól. Ez nem politika, ez bölcsesség!” - zárja sorait Németh Sándor.

Arról, hogy a korábban a Fidesszel kifejezetten kritikus Hit Gyülekezete és tévéje, az ATV hogyan került közel a kormányhoz, itt írtunk részletesen.

;