Uniós vezetők: Az „egyetlen észszerű magyarázat”, hogy Moszkva áll a Szkripalék elleni támadás mögött

bűnügy
2018 március 22., 21:59

Az európai uniós állam- és kormányfők szerint „nagyon valószínű”, hogy Oroszország a felelős Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezéséért – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós vezetők csúcstalálkozóján.

Az uniós vezetők egyhangúlag elfogadott nyilatkozata szerint az „egyetlen észszerű magyarázat”, hogy az orosz vezetés áll az idegméreggel elkövetett, március 4-i támadás mögött – írta Tusk a Twitteren.

link Forrás

A közös nyilatkozatot még nem tették közzé, de eszerint az elfogadott szöveg jóval „keményebb”, mint az EU-s külügyminiszterek által hétfőn elfogadott álláspont, amiben az állt, hogy az EU „rendkívül komolyan veszi a brit kormány értékelését, miszerint valószínűleg Oroszország felelős a történtekért”.

Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija súlyos mérgezéses tünetekkel került az angliai Salisbury városának kórházába. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, és 10 éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Az Egyesült Királyság álláspontja szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország a felelős. A moszkvai vezetés ezt visszautasította. Az ügy egyre inkább elmérgesedett, a vádak és a reakciók után a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.