A bíróság szerint Handó Tünde jogtalanul túrt ki egy bírót az ítélőtábláról

jog
2018 március 26., 07:21
comments 102

A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn kimondta, hogy Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke egyértelműen visszaélt jogával, amikor tavaly eredménytelenné nyilvánított két álláspályázatot, hogy megtagadja a mindkétszer első helyen végzett pályázó, Vasvári Csaba bíró ítélőtáblai kinevezését, írja a Magyar Nemzet az ügyben indult munkaügyi pernek az elsőfokú lezárásáról.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgozó Vasvári Csaba tavaly a Fővárosi Ítélőtáblára kiírt bírói álláshelyre pályázott. Bár a pontrendszer alapján az első helyen végzett volna, Handó Tünde érvénytelenné nyilvánította a pályázatot. Nem sokkal később Vasvári egy másik helyre is pályázott, de amikor megint az első helyen végzet, Handó ismét törölte a pályázatot. Miközben az OBH-elnök azzal érvelt, hogy nincs szükség új bíróra, egy szegedi bírót kirendeltek szolgálatra a Fővárosi Ítélőtáblára.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.