Elhunyt Demján Sándor

Tbg
GYÁSZ
2018 március 27., 15:01
comments 10

Elhunyt Demján Sándor, közölte kedden délután a Gránit Pólus csoport a család tájékoztatása alapján. Demján az egyik leggazdagabb magyar milliárdos volt: vagyonát a Forbes 2017 októberében 192 milliárdra becsülte, ezzel Csányi Sándor után második helyezett volt a lap listáján.

Demján Sándor 1943-ban született az erdélyi Börvelyen. Karrierjét 1965-ben kezdte a Fejér megyei ÁFÉSZ-nél. 1973-ban indította el hírnevét és vagyonát megalapozó Skála áruházláncot. 1986-ban alapította meg a Magyar Hitelbankot.

Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása. Ő volt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke.

2003-ban Prima Primissima díj elnevezéssel díjat alapított, melynek célja a magyar értelmiség eredményeink megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése.

A 2014-es Befolyásbarométer szerint ő volt Magyarország 6. legbefolyásosabb személye. 2017-ben a rangsor 16. helyén végzett.

Az Index éppen ma közölt róla nagyobb terjedelmű portrét, amelyben így festették meg a Kádár-korszakban indult, de a rendszerváltás után az alakuló piacgazdaságban is sikereket elérő üzletembert:

„Demján Sándor, az ország egyik legsikeresebb és legvagyonosabb üzletembere sok vállalkozásban volt érdekelt, temérdek maradandó épületet és alkotást hagyott hátra. Ő maga mindig is csak kereskedőként aposztrofálta magát, még ha maga az áru sokszor változott is. A rendszerváltás előtt nagyon élt, kiismerte magát az "átkos" viszonyai között, mégis az éttermei, a Skála és az MHB Bank vezetésével egy kicsi nyugati mentalitást is hozott a szürkeségbe.

Rendszerváltás utáni éveiben már nagyban játszott, hatalmas látványberuházásokkal, kulturális létesítményekkel, bevásárlóközpontokkal szórta meg a régiót, rengeteg pénzt keresett, és az új világban is mindig megtalálta az utat a politika és az üzlet első soraihoz. Ő maga talán a Prima Primissima díjak megalapítására volt a legbüszkébb.” (Hvg/Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.