A Facebook valamiért letiltotta a Mediánt

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Hann Endre a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy:

„Teljesen érthetetlen: a Facebook két vagy három nappal ezelőtt – miután kitettük a belvárosi kutatási jelentést – letiltotta a Medián oldalát, onnan nem lehet semmit megosztani. Az indoklás homályos, a panaszra nem válaszolnak. Mintha kimondottan a választás előtt akarnák ellehetetleníteni a működésünket. Tiltakozom! Kérlek benneteket, osszátok meg ezt a kiáltást.”

Mint az a mellékelt képen is látható, a Medián oldala a választás utáni napon, este posztolhat legközelebb:

Fotó: Hann Endre/Facebook

A helyzet azóta normalizálódott, az oldal újra tud posztolni, Hann Endre a kommentekben azt írja, nem érti, mi történt.

Egy hónapja egyébként épp a magyar kormány jelentette ki, hogy a Facebook beleavatkozott a választási kampányba azzal, hogy a sok jelentés után automatikusan levettét a videót, amiben Lázár János Bécsben nyöszörög a színesbőrű emberek láttán.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.