Az Együtt visszalépő képviselője is a saját pártjára szavazott, mégsem volt egyetlen szavazata sem az Együttnek

választás
2018 április 10., 22:08
comments 557

Mint írtuk, sok helyen egyszerűen eltűntek az ellenzéki pártok listás szavazatai az urnákból, ráadásul több mint 700 olyan szavazókör van, ahol feltűnően sok az érvénytelen szavazatok száma. Talán a Nógrád megyei Dejtár a legjobb példa arra, hogyan tűntek el az ellenzéki pártokra adott szavazatok.

Írt nekünk Lövei Csaba is, aki az Együtt egyéni képviselő-jelöltjeként az utolsó pillanatban lépett vissza az esélyesebb ellenzéki javára. Mint írta, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es választókerületében indult, és ő maga is itt, Nyíregyháza 94-es szavazókörében szavazott.

Azt írta, biztosan érvényes listás szavazatot adott le, mégis 0 listás szavazatot kapott az Együtt.

Lövei szerint 80 százalékos részvételnél egy nagyváros kertvárosi részén hétszáz szavazatból az övén kívül is kellett volna legalább egy-két szavazatnak lennie. (Még a Családok Pártja is kapott 1-et.) Az mindenesetre szerinte érdekes, hogy egyéniben 9 érvénytelen szavazat volt, listánál pedig 23.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.