Elengedik az őrizetből Gyárfás Tamást

bűnügy
2018 április 19., 13:37

Házi őrizet elrendelését indítványozta csütörtökön a Fővárosi Főügyészség Gyárfás Tamás esetében.

Az úszószövetség volt elnökét és a Naptévé egykori tulajdonosát azzal gyanúsítják, hogy ő rendelte meg Fenyő János meggyilkolását 1998-ban.

Az ügyészség kérése egyben azt is jelenti, hogy Gyárfást kiengedik a mostani őrizetéből, és a közlemény szerint "kiengedéséről haladéktalanul" intézkednek is. Csak akkor maradhatott volna fogságban, ha az ügyészség előzetes letartóztatás elrendelését kérte volna.

Elutasították viszont Gyárfás panaszát, amit gyanúsítotti kihallgatása ellen tett. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.