Hivatalosan is indoklás nélkül mondták le Alföldi Róbert pécsi előadását

Kedd reggel közölte a Facebook-oldalán a pécsi Zsolnay Színháznak helyt adó Kodály Központ, hogy az Alföldi Róbert főszereplésével meghirdetett Igenis, miniszterelnök úr! című sikerdarab elmarad. Indoklás nem volt.

„Rejtély, hogy miért mondták le” – mondta erről Alföldi Róbert színész-rendező, majd a kérdésre, hogy megrázzák-e még az ilyen hírek, úgy felelt: „Úgy tűnik, megszoktam már. De nem engem kéne megráznia, hanem az országot. Nem önmagában ennek az esetnek, hanem annak, hogy egyáltalán ilyenek történhetnek.”

Kisebb fejlemény az ügyben, hogy megjött a lemondásról a hivatalos levél, de ebben sincs indoklás. A darab Facebook-oldalára azt írták:

„A mai napon megkaptuk az értesítést Vincze Balázs Attila, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője aláírásával, hogy a leszervezett, leegyeztetett pécsi előadás megtartását nem vállalják. Indoklás nincs.”

Az Igenis, miniszterelnök úr! az Átrium színházat is üzemeltető Kultúrbrigád produkciója, a rendező Znamenák István, a főszereplő Alföldi Róbert és Hevér Gábor. A történet kiindulópontja, hogy „a gazdasági és kormányzati válság tetőpontján az angol miniszterelnök azzal szembesül, hogy egy keleti ország külügyminisztere erkölcsileg megkérdőjelezhető és hatalmas diplomáciai botránnyal veszélyeztető, ám gordiuszi megoldást kínál Európa problémáira”. A kérdés: „Milyen áldozatot lehet hozni a 21. században a politika és közgazdaság oltárán, a fenekedő bulvárlapok szenzációra éhes újságíróinak gyűrűjében?”

Alföldi Róbert beszélget Veiszer Alindával Zalaszentgróton 2018. március 24-én.Fotó: Halász Júlia

Márciusban Alföldi zalaegerszegi meghívását tiltotta le a térség fideszes képviselője, ami után egy másik városban, Zalaszentgróton rendezték meg a beszélgetését Veiszer Alindával.