Egy volt főügyészt is meggyanúsítottak a Gyárfás-ügyben

bűnügy
2018 április 20., 10:41
comments 178

"Hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr. I. S. P. volt főügyészt" - jelentette be közleményben a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.

Az Index beszámolója szerint a most meggyanúsított volt főügyész volt az, akinek Gyárfás Tamás tavaly októberben átadta azoknak a szerinte manipulált hangfelvételeknek a leiratát, mely alapján most Fenyő János gyilkosának felbujtójaként meggyanúsították. Gyárfás akkor azzal kereste meg a főügyészt, hogy ezzel a felvétellel próbálják zsarolni.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a Nemzeti VÉdelmi Szolgálat feljelentésére indított nyomozás során 2018. április 20-án tartottak házkutatást dr. I. S. P. lakásán, amely után gyanúsítottként hallgatták ki a volt főügyészt.

A most közölt gyanú alapján a volt főügyésznek tudnia kellett, hogy a Fenyő-gyilkosság felbujtója ismeretlen, és azt is, hogy a felbujtó felderítése érdekében a hatóságok "évek óta erőfeszítéseket tesznek". Az ügyészség szerint a volt főügyésznek, akit személyesen ismert "az időközben felbujtással meggyanúsított egyik személy", "fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához". De a volt főügyész ennek ellenére se adta át az új bizonyítékot a nyomozó hatóságnak.

Dr. I. S. P. panasszal élt a gyanúsítás ellen, vallomást nem tett. A továbbiakban szabadlábon védekezhet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.