Szabó Szabolcs arra utalgat, hogy beül az LMP frakciójába

politika
2018 április 20., 19:18
comments 467

Átvette megbízólevelét Szabó Szabolcs, és ebből az alkalomból blogbejegyzésben vetett számot múlttal és jövendővel.

Köszönetet mondott 

  • annak az 23.637 szavazónak, akik lehetővé tették a nagyarányú győzelmet Németh Szilárddal szemben,
  • „nem beszélve azokról a jelölt társaimról, akik a kampány hajrájában visszaléptek a javamra.”

Aztán viszont rátér arra, hogy

  • „újra fideszes kétharmaddal nézünk szembe. Kutya nehéz négy év áll előttünk.”
  • „Másrészt nekem külön fájdalmas, hogy a pártom, az Együtt, nem jutott be a Parlamentbe, sőt az 1 százalékot sem érte el.” 

Harmadrészt további nehéz személyes döntéseket is meg kell hoznom - szövi tovább gondolatainak fonalát Szabó. „Az Együtt elnökségének tudtával és a véleményük kikérésével nekem most egy olyan frakciót kell találnom, amely befogad, és amely részeként erősen és határozottan tudom képviselni a jövőben is a választóim érdekeit, egyben pedig küzdeni tudok a NER ellen.”

„Elhihetik, hogy nem könnyű a helyzetem”

- írja őszinte hangütésben Szabó, aki nyugtázza, hogy frakciótagként például több felszólalási vagy interpellálási lehetősége lesz, de „bármelyik frakcióba is ülök be, a többi párt szimpatizánsai felteszik majd a kérdést: miért nem a mi pártunk frakciójába ültél?” 

Az Együtt politikusa itt elkezdi körülírni, hogy melyik frakció mellett döntött:

  • Engem egy dolog motivál a döntésnél: az Együttben vallott értékekhez legközelebb álló párt frakciójával tudjak együtt dolgozni Csepelért és Soroksárért. 
  • Olyan párt frakciójának tudok csak tagja lenni, amelyik visszaléptette a jelöltjét a javamra, hiszen mi közösen nyertük meg a választást Csepelen és Soroksáron. 
  • Olyan párt frakcióját tudom csak választani, amelyik tagjaként hozzájárulhatok annak az új pólusnak a kiépítéséhez, ami az Együtt célja volt hosszú ideje. 

Ennek a leírásnak viszont egyetlen párt felel meg, hiszen a Momentum bár visszalépett Szabó javára, de ők nem jutottak be, a szocialista Bangóné pedig visszalépett ugyan, de direkt kerülte annak kimondását, hogy Szabó javára. Ráadásul az MSZP-Párbeszéd vagy a DK frakció ráadásul elég messze van az „új pólustól”.

Vagyis marad az LMP, amelynek így 9 főre nőhet a frqakciója.

Szabó végül azt is leszögezi, hogy „én pont ugyan az a baloldali gondolkodású ember maradok, aki eddig is voltam”, amit azért kell hangsúlyoznia, mert az LMP ugye nem baloldali.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.