871,9 milliárd forint az első negyedévben az államháztartási hiány

A helyzethez képest meglehetősen semleges hangvételű közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, melyben arról írnak, 

az év első három hónapját 871,9 milliárd forintos hiánnyal zárta 

az államháztartás központi alrendszere. A kormány idén 2,4%-os hiánycéllal számol az államadósság arányának további csökkenése mellett.

2017-ben 198,1 milliárd forint volt a hiány a negyedéves zárásnál.

Január-márciusban a központi költségvetés hiánya 882,8 milliárd forint volt, az
elkülönített állami pénzalapok 16,3 milliárd forintos deficittel zártak, a
társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 27,2 milliárd forintos többletet értek el. Idén márciusban 345,3 milliárd forint lett a havi hiányadat, ezt a közleményben azzal magyarázzák, hogy az előző év azonos időszakához képest az olyan fejlesztések mellett, mint a Modern Városok Program és az Egészséges Budapest Program 

lényegesen magasabban alakultak a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai. 

Említik, hogy márciusban „a költségvetés mozgástere lehetővé tette, hogy minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egyszeri, 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kaphasson, melynek összértéke 27,7 milliárd forintot tett ki”. 

(via hvg)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.