Mészáros Lőrinc kijelölte utódját, Mészáros Lászlót

POLITIKA
2018 április 24., 09:14

„Mészáros Lőrinc azt szeretné, ha a választópolgárok a jelenlegi alpolgármesternek, Mészáros Lászlónak szavaznának majd bizalmat” - írja a Magyar Idők, amelynek sikerült megszólaltatnia a nem szívesen nyilatkozó médiacézárt.

Mészáros László csak névrokona Mészáros Lőrincnek, aki azonnali hatállyal, egyéb bokros teendőire hivatkozva lemond a felcsúti polgármesterségről. Az ismert tőzsdecápa hozzá közel álló embert választott utódnak, 

Mészáros László ugyanis nem csak az alpolgármestere, hanem a Puskás Akadémiában is fontos pozíciója van,

konkrétan a Puskás Akadémia FC ügyvezetője, illetve az akadémiát működtető alapítvány műszaki igazgatója. Az azóta Mészáros Lőrinc kezébe került és bezárt Népszabadság 2013-ban írt arról, hogy Mészáros Lászlónak „korábban a Tatabányai Futball Club és a kazincbarcikai KBSC FC sportszervező cégben volt vezető tisztsége, majd idén februárban váltotta főnökét, a polgármestert, Mészáros Lőrincet a Puskás Futball Club Kft. ügyvezetői posztján.”

Azt is hozzátették, hogy Mészáros László fia remekül szerepelt a trafikpályázatokon.

Mészáros és Mészáros
photo_camera Mészáros és Mészáros Fotó: pfla.hu

Mészáros Lőrinc a Magyar Időkkel megosztotta, hogy Mészáros Lászlóban „látja a biztosítékot arra, hogy Felcsút továbbra is fejlődjön, mert ő véghez tudja vinni azokat a megkezdett programokat, el tudja érni mindazt, amit a település és a testület korábban célként kitűzött maga elé.” Ettől még persze kénytelenek lesznek időközi polgármester-választást is kiírni, mert a szabály az szabály.

A cikkből kiderül, hogy Mészáros Lőrinc szíve továbbra is a Vál-völgyért dobog:

„– Én Felcsút polgára maradok, csak a polgármesterségről mondok le! – fogalmazta meg lokálpatrióta hitvallását. – Minden erőmmel azon leszek, hogy támogassam az itt élőket, az alapítványaim például hosszú távra rendezkedtek be.”

link Forrás

A kormánypárti napilap sokadszorra is leszögezték, hogy az önzetlen vállalkozó nem vett fel fizetést a polgármesteri munkájáért, és egyben rámutattak, hogy a lemondással és a környék fiataljainak nyújtott támogatással bebizonyosodott az ellenséges média hazugsága:

„Arra a fölvetésre, hogy mindez ellentmond az ellenzéki sajtó által sugallt képnek, miszerint szétlopta az országot, nevetve csak annyit mondott: – Húszezer embernek adok munkát, megélhetést.”

Ami még érdekes lehet, hogy Mészáros Lőrinc külön kiemelte, hogy a lemondással megszűnik a közszereplői státusza, úgyhogy nem lenne meglepő, ha mostantól habonyi hevülettel hárítana el minden újságírói kérdést, hiszen ő csak egy vállalkozó.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.