Magyarország 2014-2018: Négy éve építettek egy liftet az albertfalvai vasútállomáson, azóta nem működik

Továbbra sem használható a még soha nem használt lift Albertfalván - hangzott el az RTL Híradójában. A felújított fővárosi vasúti megállóhelyen négy éve épült felvonó, tavaly februárban azonban még mindig védőfólia volt a liftajtón, és egy falemez állt benne keresztbe. A MÁV akkor azt ígérte, áprilisra üzembe helyzik.

Csütörtökön azonban még mindig rajta volt a védőfólia, és ott volt a falemez is, a lift pedig még egy percig nem működött.

A Kelenföld-Székesfehérvár vonalat 86 milliárd forintból újították fel, de nem csak az albertfalvai lifttel vannak gondok: a székesfehérvári megállóban is van olyan lift, amely rendre nem üzemel, igaz, ott legalább van más, amit használhatnak az utasok.

Az RTL megpróbálta kideríteni, mi lehet a probléma, a kivitelező azonban azt írta, nem adhat ki semmilyen információt a karbantartásról. A MÁV a kérdéseikre azt írta, időközben szigorítottak a kivitelezési és karbantartási feltételeiken.

A székesfehévári liftet garanciális hiba miatt kellett leállítani, Albertfalvára pedig már megrendelték az új alkatrészeket. Azt írták, reményeik szerint a felvonót egy-két hónapon belül üzembe tudják helyezni. Talán most tényleg így lesz.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.