Navracsics: Magyarországon nincs rendszerszintű probléma a jogállamisággal

POLITIKA
2018 május 14., 07:02

A Magyar Időknek adott interjút Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, és érezhetően más hangot ütött meg, mint amikor a kampányban finoman kritizálta a Fidesz Soros-centrikusságát. (Például jelezte, hogy nincs Soros-terv, Hódmezővásárhely után pedig azt mondta, Na ugye.)

Ezek a kérdések fel is merülnek az interjúban, de Navracsics azt mondja, nem üzent akkor ő senkinek.

„Nem üzenetet fogalmaztam meg, hanem egy kérdésre mondtam el a válaszomat, véleményemet. Aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam üzengetni, a véleményemet viszont mindig elmondom, amikor kérdezik” - mondta a naugyéről.

Amikor pedig arról kérdezik, amikor azt mondta, nincs Soros-terv:

„Én pontosan fogalmaztam, de nem mindenki értette pontosan, amit mondtam. Ha valaki azt kérdezi, hogy az Európai Bizottság mikor tárgyalja a Soros-tervet, arra csak azt tudom mondani, hogy ilyen napirendi pont nincs. Arról nem tehetek, hogy ezt egyesek másként értelmezték. Azt is elmondtam egyébként, hogy a biztosok között akad, aki büszkén vállalja, hogy Soros György a legjobb barátja.” 

A magyar jogállam helyzetét vizsgáló uniós jelentésről azt mondja:

„Magyarországon nincs rendszerszintű probléma a jogállamisággal. A konkrét jogi megoldások terén pedig szinte minden tagállamban időről időre felvetődnek problémák, akár a bíróságok hatékonyságával, akár az államhatalmi ágak megosztásának módjával kapcsolatban.”

Szerinte az EP-ben „nyilvánvalóan pártpolitikai csatározások folynak”. „Az a baloldali politikus, aki nem szereti Magyarországot, keres olyan részleteket, amelyekre felépíthet egy érvelést hazánk ellen.”

A 2019-es EP-kampány központi témája pedig szerinte egyértelműen a migráció lesz minden országban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.