Az ENSZ nem fogadja el Izrael magyarázatát a gázai vérontásra, Berlin és London vizsgálatot követel

  • Az ENSZ emberi Jogi Hivatala szerint nem volt jogos, hogy Izrael palesztin tüntetőkre lőtt hétfőn a Gázai övezetben, ahol négy éve nem volt ilyen véres nap.
  • Németország és Nagy-Britannia független vizsgálatot követel.
  • Az Amnesty International szerint a vérontás a nemzetközi normák megsértése, néha úgy, hogy már „háborús bűncselekménynek minősülő szándékos gyilkosságnak tűnik”.

Rupert Colville ENSZ-szóvivő kifejtette, hogy életet kioltó fegyvereket csakis emberölés vagy súlyos sérülés megelőzése végett megengedett használni, márpedig az, hogy a palesztin tüntetők megpróbáltak átjutni az övezet határán lévő kerítésen, vagy abban kárt tenni, nem elegendő alap éles lőszer használatára ellenük. Azt mondta, a kövek és a lángoló benzines palackok hajigálása miatt sem kerültek életveszélybe izraeli katonák, mivel a jól védett állasaikba húzódhattak.

Németország kormánya azt javasolta, hogy független vizsgálat derítse ki, mi történt pontosan a hétfői vérontáskor, ugyanakkor Angela Merkel kancellár szóvivője Berlinben újságírókkal közölte: a Hamász radikális palesztin szervezetet terheli a felelősség, mivel visszaélt a tüntetés jogával, és erőszakot szít.

A brit kormány is vizsgálatot szorgalmaz, és higgadtságra int. „Felszólítjuk mindkét felet, hogy tartózkodjon bármiféle további erőszaktól. A palesztinoknak joguk van tüntetni, de csakis békésen. Aggódunk, hogy szélsőséges elemek saját céljaik végett megpróbálják a békés tüntetéseket erőszakossá szítani. Izraelnek joga van megvédeni a határait, de az éles lőszer használata felettébb aggályos” – mondta újságíróknak Theresa May miniszterelnök szóvivője Londonban.

A Gázai övezet határán történt hétfői összetűzésnek 60 halálos áldozata van palesztin oldalon. Kb. 1200-an szenvedtek lőtt sebeket, közülük több mint 100 állapota válságos vagy súlyos. Szintén 1200 körül vannak azok, akik más sérülésekkel, egyebek mellett belélegzett könnygáz miatt szorulnak orvosi kezelésre. A 60. halálos áldozat egy csecsemő, aki könnygáz belégzése miatt kedden vesztette életét.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet a hétfői közleményében „a nemzetközi jog utálatos megsértésének” minősítette a Gázában hétfőn történteket. „Ez újabb szörnyű példája annak, hogy az izraeli katonák túlzott erőt alkalmaznak, éles lőszerrel, teljes mértékben szégyenteljes módon. Ez a nemzetközi normák megsértése, némely esetben oly módon elkövetve, amely háborús bűncselekménynek minősülő szándékos gyilkosságnak tűnik” – mondta a beszámolóban Philip Luther, az AI közel-keleti és észak-afrikai igazgatója. (MTI)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.