Sörözz, tanulj, és érezd jól magad szimpatikus sörfanatikusokkal!

hirdetés
2018 május 16., 04:34
comments 9
ad

2015 nyarán ácsorogtunk a kézművessör-forradalom hazai helytartójával, Bart Danival az Élesztőben. Hömpölygött a tömeg, mi pedig mosolyogva szemléltük a győzelmet, mígnem észrevettük, hogy tízből nyolc vendég pont az egyik népszerűbb magyarországi gyártó egyik rosszul sikerült hordójából csapolt, éretlen, a leülepedetlen élesztőtől inkább melange-nak, mintsem sörnek tűnő izéjét issza. "Szép siker ez" - mondtam Bartnak, majd tovább röhögcséltünk, hogy talán ideje lenne megtanítani a kézműves sörökre látványosan fogékony magyar közönségnek, hogy a kézműves sörök jellegzetességei közül mi az, ami érték, és mi a hiba.

Jó hírem van a művelődni vágyó sörfogyasztóknak: a magyar szcéna egyik leginnovatívabb csapata, az eredetileg "Kísérleti Nyúl" néven induló, célként az alapanyagokkal való bűvészkedést kitűző Fehér Nyúl főzde ún. taproommal egészítette ki új üzemét.

Hogy mivel?

Elintézhetnénk annyival, hogy a taproom egy sörgyáron belül működő kocsma, és lássuk be, sok esetben ennyi pont elég is lenne. Itt a hely adottságait kihasználva helyben kínálhatják a gyár friss termékeit, egyfajta termékprezentációként. De ennél azért többről van szó. A Fehér Nyúl taproomjában a söröket szakértők kínálják majd a vendégeknek, akiknek így alkalmuk lesz mélyebben is megismerkedni, egyrészt a sörkészítés folyamatával, másrészt az alapanyagokkal. Megtanulhatják elkülöníteni a hibát az értéktől, kiszagolni, hogy a különböző komlókkal hogyan lehet megbolondítani egy sört.

Közben pedig nem egy, de nem is kettő, hanem akár négy-öt féle, így-úgy pörkölt malátát ropogtathatunk. És személyesen is megismerhetjük a Fehér Nyúl lelkes csapatát, akik a jelenlegi üzemméretük mellett tényleg inkább missziós tevékenységet folytatnak. Ez pedig az egyik legszimpatikusabb része a magyar kézművessör-közegnek: az állandó kísérletezőkedv és a tapasztalatok továbbadása rajongóknak és sörfőzőtársaknak egyaránt.

Sörissza barátaim! Ha művelődni akartok, pénteken és szombaton 16-22 óra között vár titeket a Fehér Nyúl. Fejenként 3500 forintért másfél órás túravezetés és 5x1 deci kóstolható sör jár a rendkívül szimpatikus alapító-tulajdonosokkal és főzőmesterekkel folytatott tartalmas beszélgetés mellé. Bejelentkezés, asztalfoglalás a Fehér Nyúl weboldalán.

Mára pedig egy különleges esemény a Neked Csak Dezsőben, ahol 13 féle, maximum néhány éve nemesített komlóval ízesítették ugyanazt, az enyhén aromakomlózott sört. Lehetőség nyílik ezeket a variánsokat megkóstolni, sőt a három legjobban tetszőre szavazatot is lehet leadni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.