A leghétköznapibb jelenet: megérkezik az állatkertbe vagy a múzeumba vagy a kalandparkba az anya a gyerekeivel, kérnek egy családi jegyet, mire 

közlik velük, hogy ők nem számítanak családnak.

Nem is az a legrosszabb, hogy nem kapják meg a 10 százalékos kedvezményt, hanem hogy az elutasítást a gyerek is hallja, és annyit még a kisebbek is megértenek, hogy velük valami baj van, ők nem igazi család.

Nem direkt szívatják az egyszülős családokat, inkább csak az odafigyelés hiányzik. Ennek extrém példája, hogy az állami Erzsébet-táborokba először tavaly pályázhattak egyedülálló szülők, miközben nem nehéz belátni, hogy ha valakinek szüksége van erre a lehetőségre, akkor azok ők.

Ez nem véletlen: a kormány ugyan a nemzet legfőbb „sorskérdésévé” tette a családpolitikát, de ennek az egyszülős családok a vakfoltjára estek. Alig-alig beszélnek róluk, és semmilyen célzott támogatást nem kapnak. Még az Országgyűlés Hivatala által összeállított információs anyag is úgy fogalmaz, hogy 

„az egyszülős családi pótlék csak jelképesen tér el a többi családokétól”, és ennek „befagyasztása az egyedülálló szülőket érinti a legrosszabbul”.

Egyedülálló szülőnek lenni az egyik legnagyobb szegénységi kockázat Magyarországon, márpedig hatalmas és egyre növekvő társadalmi csoportól beszélünk: 300 ezer egyedülálló szülő összesen 500 ezer gyereket nevel.

A kormány retorikájában a család egy férfi és egy nő házasságát és a közös gyerekeik nevelését jelenti. A valóság viszont ennél sokkal változatosabb képet mutat: házasság nélküli párkapcsolatok, gyerek nélküli házasságok, mozaikcsaládok, nagyszülők által nevelt gyerekek... Különböző statisztikák szerint

a magyar családok 20-30 százaléka egyszülős.

Az egyszülős család nem is létezik című, két évvel ezelőtti cikkében az Abcúg arról ír, hogy Szél Bernadett két törvénymódosító javaslatot nyújtott be a népjóléti bizottsághoz. Ezekkel

• 18 000 forintra emelték volna az egyszülős családok esetében a családi pótlékot,
  
• általános és középiskolai étkeztetési kedvezmények tekintetében egy kategóriába sorolták volna az egyszülős családokat a nagycsaládokkal,
  
• a gyerektartást a valós jövedelem alapján számították volna ki, együttműködést javasoltak a NAV és a bíróságok között,
  
• a bölcsődei felvételnél előnyt élveztek volna az egyszülős családok gyermekei,
  
• illetve családközpontok létrehozását indítványozták. 
  

A bizottság fideszes többsége az egész javaslatot leszavazta, hogy aztán egyik-másik elemét a kormány saját ötletként adja el.

Fél évvel később Novák Katalin államtitkár bejelentette, hogy 

• „nem elítélni, hanem segíteni kell” az egyszülős családokat, 
  
• 2017-től a bölcsődei felvételkor az egyszülős családok előnyt élveznek, 
  
• és finanszírozzák az egyszülős központ megnyitását.
  

Rendszerszinten nem jelent megoldást, de valamilyen irányváltást jelezhet, hogy a kormány 500 millió forint egyszeri támogatást adott az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványnak. Már a tavalyi bejelentéskor is olyan mondatok hangoztak el Beneda Attila helyettes államtitkár szájából, amelyet kormányzati tisztviselőktől ritkán hallunk:

„Sokszínű a magyar társadalom, sokféle család létezik.”

Az is ritkaság, hogy egy régóta létező civil szervezet mögé áll be a kormány. Az Egyedülálló Szülők Klubja 2005 óta működik, és egészen eddig mindenki önkéntes volt, többen egyedülálló szülőként és munka mellett dolgoztak itt, minimális és esetleges működési támogatásokkal és pályázati pénzekkel.

A kormány félmilliárd forintja jövő év végéig fedezi az összes programjukat, és lehetővé tette az Egyszülős Központ megnyitását. A közösségi tér várhatóan már jövő héttől nyitva áll mindenki előtt az Üllői út és a Mária utca sarkán, a Corvin negyed mellett.

A központ helyén működött egykor a Medikus kávéház, ahol a ház harmadik emeletén lakó Kosztolányi poharazgatott Csáth Gézával. Most újra lesz itt kávézó, de az egybenyitott terekben elfér még egy játszóház, egy közösségi iroda, ahová be lehet ülni dolgozni, és mindenféle programokat is szerveznek. 

Az egyik legfontosabb szolgáltatásuk az 

ingyenes jogi és pszichológiai tanácsadás, 

amit minden egyedülálló szülő igénybe vehet, férfiak és nők egyaránt, illetve a külön élő szülők is. De az önmagában is sokat jelenthet, hogy van egy jó hangulatú hely, ahol az egyedülálló szülők találkozhatnak, hiszen a klub saját felmérése szerint a fő problémák között szerepel az elszigetelődés, a másik szülővel való kapcsolattartás és az információhiány.

Az alapítvány vezetője Nagy Anna, aki korábban dolgozott a közmédiában, a brit követségen, majd 2010-ben egy évig az Orbán-kormány, illetve Navracsics Tibor rövid minisztersége alatt a külügy szóvivője lett. De az alapítványban politikai szerepvállalása előtt, közben és után is aktív volt. 

„13 éve azért kezdtem bele, mert azt éreztem, hogy egyedül vagyok, és senki nem érti a problémáimat”

- mondja. Az alapítvány eddig is foglalkozott adománygyűjtéssel, táboroztatással, konferenciaszervezéssel és online tanácsadással, de mostantól tovább bővülnek a lehetőségeik.

Egy ilyen központ megnyitását Nagy Anna a kezdetektől szorgalmazza, és most „csodaként” éli meg, hogy sikerült. Felvetésemre, hogy ez nagyon szép és jó, de egyetlen ilyen hely kevésnek tűnik 300 ezer családra, azt válaszolja, hogy a kezdeményezésüket egyben „modellközpontnak” is tekintik, amelynek eredményei máshol is alkalmazhatók. A nyitás előtt online kérdőívvel mérték fel az igényeket, de a működés még pontosabban mutatja majd, hogy mire van szükség. Ebből összeállhat egy olyan modell, amit mások a saját elképzeléseik szerint alakíthatnak. A példájukat követve 

négy vidéki városban már össze is álltak egyedülálló szülők, 

ezekkel az önszerveződő csoportokkal szerződéses partnerségben állnak. 

Nagy Anna szerint amúgy is tapintható, hogy a központ megnyitását övező kisebb hírverés miatt megmozdult valami. „Sokan szívesen segítenek, ha tudják, hogy igény van rá. Csak eddig nem is gondoltak erre. Az utóbbi időben sorra jelentkeztek az önkéntesek. Az ügyvédeink is mind társadalmi munkában dolgoznak; amikor írtunk az Ügyvédi Kamarának, egy nap alatt 15 válasz érkezett.”

Azzal Nagy Anna is egyetért, hogy az egyik legfontosabb feladat az „érzékenyítés”. Tapasztalatai szerint a gyerekekkel egyedül maradt férfiak körül sokszor nagyon erős a társadalmi szolidaritás, a nőkről viszont azt gondolják, hogy oldják meg. „Kimondva vagy kimondatlanul éreztetik a nőkkel, hogy valami hibát követtek el, hogy ebbe a helyzetbe kerültek. 

Pedig ezt az életformát általában nem választják az emberek, hanem belekényszerülnek.”

A kérdőívük szerint azt is várják tőlük az egyedülálló szülők, hogy lobbizzanak: Nagy Anna a tartásdíjak jobb szabályozását említi, mint amin változtatni kellene, mert ma „a gyakorlatban az fizet tartásdíjat, aki akar.”