Kína is büntetővámokkal vág vissza Trumpnak

külföld
2018 június 15., 14:17
comments 138

Kína ugyanolyan értékben, ugyanakkora vámmal sújt amerikai importtermékeket, miként azt az Egyesült Államok teszi a Kínából behozott árucikkekkel, valamint érvénytelenítik a kereskedelmi konzultációkon eddig kötött megállapodásokat - jelentette be a kínai kereskedelmi minisztérium pénteken, néhány órával a washingtoni döntés kihirdetése után. 

Donald Trump amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki 50 milliárd dollár értékű Kínából importált csúcstechnológiás termékre. A kínai kereskedelmi minisztérium a honlapján nyilvánosságra hozott közleményben tudatta, hogy az amerikai döntéssel megegyező válaszlépést tesznek. 

photo_camera Fotó: JIM WATSON/AFP

Kína most felszólítja a világ országait, hogy közösen lépjenek fel Washington „haladásellenes és idejétmúlt viselkedése” ellen. „Kína nyilvánvalóan nem kíván kereskedelmi háborúba bocsátkozni, de az Egyesült Államok ezen rövidlátó, kártékony és rosszindulatú viselkedése miatt kénytelen erős válaszlépéseket tenni és határozottan megvédeni nemzeti érdekeit” - idézi az MTI.

Trump nemrég az USA legszorosabb szövetségeseivel is összeveszett, mert az EU-ra és Kanadára is büntetővámokat vetett ki. A lépések mögött Trump azon régi rögeszméje áll, hogy az elődei rossz alkukat kötöttek, és ezért az Egyesült Államokat mindenki átveri és kineveti.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.