Semjén Zsolt attól tart, hogy elvesztené a normalitását, ha lemondana a vadászatokról

POLITIKA
2018 június 18., 06:53
comments 555

Vasárnap az Echo Tévén Bayer Zsolt a tőle megszokott alapossággal faggatta ki Semjén Zsoltot a kanadai vadászatairól, amiket a KDNP elnöke szintén nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, pedig nem ő állta a milliós költségeket. A miniszterelnök-helyettes arra panaszkodott, hogy csak egy töredékét tudja elfogadni azoknak a külföldi vadászatoknak, amikre meghívják, mert időbelileg annyira leterhelt és korlátozott

Az év magánembere

Semjén szerint ezért nem kell feltüntetnie a vagyonnyilatkozatában a több milliós vadászatokat, amiket ajándékba kapott, mert nem a képviselői megbízatásával összefüggésben kapta őket. „Tehát maga a vagyonnyilatkozat zárja ki, hogy oda beírja az ember” - tette hozzá. Ez az érv valahogy nem került elő, amikor két éve a nemzetközi vadászlobbi az év törvényhozójának választotta Las Vegasban. Akkor nem védekezett azzal, hogy a vadászatok nincsenek összefüggésben a munkájával. 

Pedig amikor márciusban a Magyar Nemzet elkezdte megszellőztetni a svédországi háziállat-vadászatának részleteit, kiderült, hogy Semjén nem a miniszteri fizetéséből állta a költségeket, hanem minden alkalommal egy olyan szállodaipari vállalkozó fizette ki neki, akinek a cégei hasítanak az állami pályázatokon a Fidesz hatalomra kerülése óta. Hasonlóan szervezhették tavaly Semjén kanadai vadászatait is.  

Ugyanakkor elismerésnek veszi, hogy csak a vadászatai miatt támadják, nem pedig más tevékenysége miatt. A külföldi vadászatokról Semjén ezután sem akar lemondani: „A szabadidőmben el fogok fogadni barátaimtól meghívásokat, hogy kísérjem el el őket vadászútjaimra, és miután ez a magánéletemnek a része, ezért ehhez senkinek semmi köze. Következésképpen indiszkréció lenne, ha én arról nyilatkoznék, hogy kivel, hol, mikor vadásztam.”

Csak addig szabad politizálni, amíg az ember normális tud maradni

Bár miniszterelnök-helyettesnek is volt egy barátja, aki felvetette neki, hogy ha a média ennyire lovagol a vadászaton, akkor talán jobb lenne, ha nem vadászna. 

De Semjén attól tart, hogy a normalitást vesztené el, ha lemondana a vadászatról.

Az egész politikát addig csinálom, amíg az ember normális lehet” -jelentette ki Semjén Zsolt. Ugyanis szerinte ehhez hozzátartozik, hogy van magánélete. Mivel a barátainak nagy része vadászbarát, úgy érzi, hogy a normalitást vesztené el, ha a „bulvársajtó hülyeségei miatt” megváltoztatná a magánéletét. Ezért esze ágában sincsen abbahagyni a vadászatot. Ahhoz, hogy a politikai munkáját el tudja végezni, ahhoz kell egy családi háttér és kell egy normalitás, aminek nála része a vadászat is.  

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.