Hadházy szerint megdolgozott érte, ezért nem adja vissza mandátumát az LMP-nek

POLITIKA
2018 június 20., 19:12
comments 230

Megdolgozott érte, ezért nem adja vissza a mandátumát Hadházy Ákos az LMP-nek, jelentette be a szekszárdi politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este. Hadházy szerint munkája volt annyira értékes a pártnak, hogy megérdemli, hogy megtarthassa képviselői helyét az Országgyűlésben. Kijelentette:

"igyekezni fogok annak a mandátumnak a megszolgálására, amit ugye a választóktól kapott ez a párt."

link Forrás

Hozzátette: nyilván nem a párt dolgozik az emberekért, hanem 

az ember dolgoznak a pártért, és elsősorban a hazájukért.

Az LMP országos elnöksége azután kérte mandátuma visszaadását Hadházy Ákostól, miután szerdán bejelentette a kilépését a pártból és annak frakciójából.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.