Erdogan teljhatalmáról szavaznak a törökök
2017 április 16., 07:51
A jól bejáratott illiberalizmus ellen az ellenzéki összefogás és a jó kampány sem ért sokat
Törökországban az ellenzék úgy tekintett a vasárnapi választásokra, mint a legutolsó esélyre, amikor még meg lehet állítani Recep Tayyip Erdoğant, mielőtt az új alkotmány minden eddiginél nagyobb hatalmat adna a kezébe. Már az is nagy győzelem lett volna, ha az egyszerre tartott elnök- és parlamenti választáson meg tudják akadályozni Erdogan elsőkörös győzelmét és a pártja stabilt többségét.
Egyik sem jött össze.
Az előzetes adatok szerint Erdogan már az elnökválasztás első fordulójában 52,5 százalékot kapott, vagyis nem kell második fordulót tartani. És ezzel ő az ország első olyan elnöke, aki egyedül irányítja a kormányt is.
Dísznek sem maradtak ellensúlyok
Mióta 2014-ben elnökké választották, Erdogan legfontosabb politikai projektje az volt, hogy az addig csak jelképes hatalommal bíró államfői posztot minden eddiginél jobban megerősítse. Az elnöki teljhatalomról még tavaly tartottak népszavazást, de a legfontosabb elemei csak most lépnek működésbe.
Ettől kezdve nincs külön miniszterelnöki és elnöki tisztség, ezeket összevonták, és Erdogan elnök egyedül irányítja a kormányt is. Ezután az elnök akár a parlamentet is feloszlathatja, és bizonyos esetekben rendeletekkel is kormányozhat.
Egyedül nevezi ki a minisztereit, de a vezérkari főnökről, az egyetemek rektorairól és a bírók egy részéről is ő dönt. A bírák és ügyészek 13 tagú tanácsába négy tagot ő küldhet, a másik hetet pedig a parlament, ahol szintén többsége van. Ráadásul a testületben az igazságügyi miniszter és az államtitkára is állandó tagnak számít, akiket mostantól szintén az elnök jelöl ki. Mivel ez a testület felelős az országban a bírák és az ügyészek kinevezéséért, az ítéletek miatt többé nem kell aggódnia.
Bár a parlament létszámát 550-ről 600-ra növelték, a képviselőknek nincs lehetőségük, hogy az elnököt ellenőrizzék, kérdéseket csak az alelnöknek és a minisztereknek tehetnek fel.
Az elnöki pozíciót elvileg csak két cikluson keresztül lehet betölteni, de hagytak egy kiskaput: ha a parlament a második ciklusban új választásokat kezdeményez, az addigi elnök megint elindulhat. A hivatali idő számítása pedig újrakezdődik, így nem kell miniszterelnökséggel bohóckodnia, mint Putyinnak.
Nehéz lett volna veszteni
Mindezt az ellenzéknek azok után kellett volna megakadályoznia, hogy a 2016-os puccskísérlet óta a hatalom gyakorlatilag mindenkit letartóztatott, aki egy kicsit is gyanús volt.
Az elmúlt két évben több tízezer hivatalnok került börtönbe, több ezer kurd aktivistát tartóztattak le, mellettük több száz ellenzéki újságírót is lecsuktak, de még néhány tucat parlamenti képviselő is rács mögé került. De még az egyik ellenzéki elnökjelöltnek, a kurd Szelattin Demirtasnak is a börtönből kellett kampányolnia.
Ráadásul a hatalom a teljes médiát is befalta. Az állami médiában szinte csak Erdogan kampánya jelenhetett meg. Május utolsó két hetében az elnök és a pártja összesen 68 órányi műsoridőt kapott, amíg ugyanebben az időszakban az ellenzéki elnökjelölt, Muharrem Ince 8 órát, a többi ellenzéki pedig összesen 45 percet.
Az állami sajtó pedig gyakran ugyanazokkal a szalagcímekkel számolt be Erdogan kampányáról. Az utolsó valamennyire még független médiavállalat, a Dogan Media pedig Erdogan egyik bizalmasának kezére jutott. Ráadásul az egész kampány alatt rendkívüli állapot volt érvényben. Valahogy innen kellett volna fordítania az ellenzéknek.
A teljesen reménytelennek tűnő helyzetben az ellenzék mégis meglepően felpörgött. Erdogan ellen összeállt egy választási koalíció a világi kemalista Republikánus Néppártból (CHP), a nacionalista Iyi Pártból és az iszlamista Szaadet Pártból. A közös ellenzéki elnökjelölt, Muharrem Ince a választások előtt egymilliós gyűlést tartott Izmirben, bátran beszélt az elnök köreinek korrupciós ügyeiről, a közvélemény-kutatások pedig azt mutatták, hogy akár meg is tudják szorongatni a kormánypártokat.
De az ellenzéki elnökjelölt csak az ország nyugati felében, a tengerparti tartományokban tudott többséget szerezni. A börtönből kampányoló kurd jelölt, Szelahattin Demirtas pedig csak az ország keleti végeiben kapott többséget. Hakkari tartományban 70 százalékot kapott.
De a választást végül az ország középső tartományai döntötték el. Erdogánt az első fordulóban elnökké választották, a pártjának, az AKP-nek pedig kényelmes többsége van a parlamentben a nacionalista koalíciós partnerével, az MHP-vel együtt.
Bár a kurdok pártja akár ünnepelhetne is, hogy sikerült átlépniük a 10 százalékos küszöböt, és a harmadik legnagyobb erővé vált parlamentben, ebben a rendszerben már nem sokra mennek vele. (Spiegel/FAZ/Foreign Policy)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.