Vajon szétveri Trump a NATO-t?

  • Donald Trump úgy érzi, hogy európai szövetségesei átverik, kihasználják az Egyesült Államokat.
  • Szerinte az amerikaiak aránytalanul sokat költenek szövetségeseik biztonságára.
  • Közben támadja az EU-t is, mert az szerinte gazdaságilag használja ki országát.
  • Nehéz tisztán látni, hogy mi az amerikaiak hosszú távú célja. Egyrészt azt akarják, hogy az európaiak megerősítsék a hadseregüket, de nem szeretnék, ha közben az EU önálló világpolitikai tényezővé válna. Pedig ezek egymásból következnek.
  • Trump a NATO-csúcs után Putyinnal találkozik. Alkupozícióit nagyban erősítené, ha egy sikeres, erőt és egységet mutató csúcstalálkozó után tárgyalnának. Ennek ellenkezője Putyin legvadabb álmait teljesítené.

A NATO csúcstalálkozói hagyományosan elég unalmas események. Az utóbbi években még csak utcai zavargások se kísérték ezeket, a szövetség tagjai pedig a csúcstalálkozókat követően közös nyilatkozatban biztosítják a világot arról, hogy a NATO sose volt még ilyen erős és egységes.

A Brüsszelben kedden kezdődő 2018-as NATO-csúcs nem ilyen lesz, hála Donald Trumpnak, aki nem csinál titkot abból, hogy zsigerből gyűlöli az EU-t és a NATO-t. Mielőtt szingapúri találkozójuk után az egekbe magasztalta volna Észak-Korea véreskezű diktátorát, Kim Dzsongunt, napokat töltött legközelebbi szövetségesei gyalázásával a katasztrofálisra sikerült G7 csúcstalálkozó után. Arról beszélt, hogy az EU még Kínánál is rosszabb kereskedelmi szempontból, és megismételte, hogy a NATO tagállamai az Egyesült Államokon élősködnek. Mindeközben a Kína örökös elnökévé avanzsált Hszi Csin-pinget ugyanúgy dicsőíti, mint Putyint és Kimet szokta.

Ez utóbbi részben igaz, a NATO európai tagállamai valóban nem teljesítik vállalt kötelezettségeiket, nem költenek GDP-arányosan eleget a hadseregeikre. De az is tény, hogy az Egyesült Államok hadi költségvetése nem emiatt csillagászati, hanem mert magukkal szemben támasztott elvárásuk, hogy sokszorosát költsék a hadseregükre a világ többi világhatalmánál. A NATO-n belüli egyenlőtlenségekhez ráadásul az is hozzájárul, hogy a NATO misszióinak egy része határozottan amerikai érdekeket szolgál: Afganisztánban és Irakban nem azért vannak ott az amerikaiak szövetségesei, mert nekik volt ott dolguk. És a NATO-val szemben az amerikai haderő még a Csendes-óceán térségében is igen elfoglalt. Vagyis az amerikai hadsereg költségvetése a NATO-tól függetlenül is csillagászati, bár tény, hogy a NATO többi tagállama visszaél ezzel a helyzettel.

Az európai szövetségesek amúgy még az amerikaiak NATO-nagykövete, Kay Bailey Hitchinson szerint is mind folyamatosan növelik katonai kiadásaikat, a 2 százalékos cél teljesítését pedig elvben 2024-ig vállalták, tehát még hat évük volna rá.

A legnagyobb aggodalom európai körökben most az, hogy Trump megpróbálja összekötni két vitáját, a NATO-hoz való hozzájárulás ügyét a kereskedelmi háborúval. Mint egykor a New York-i gengszterek, ő is kvázi védelmi pénzt követelne Európától, vagyis csapatkivonással fenyegethet, ha az EU nem tesz engedményeket a vámvitában.

Hutchinson, az amerikai NATO-nagykövet a New York Timesnak azt mondta, hogy "A nagy dolog, a nagy ígéret, a nagy vezértéma a katonai szövetség ereje és egysége lesz". Ez ugyan megnyugtatóan hangzik, csak hát nem Hutchinson lenne az első amerikai diplomata, akinek az ajánlásait Trump semmibe veszi.

A nyugalom ára

Ha annak a bírálatnak van is némi alapja, hogy az európai szövetségesek kihasználták az Egyesült Államokat, illetve azt, hogy az amerikaiaknak is érdekükben állt a Szovjetunió megfékezése, így hajlandó volt aránytalan mértékben is finanszírozni Európa biztonságát. Annak viszont, hogy Trump egyszerre támadja az EU-t és a NATO-t, amerikai szempontból sincs

az ég világon semmi értelme.

Ha Trump célja az, hogy az európai NATO-tagállamok végre súlyuknak megfelelően vegyék ki a részüket a haderő fenntartásából, azt pont nagyban segítené az Európai Unió léte - amit Trump valóságot még morzsákban sem tartalmazó nézeteivel szemben nem az Egyesült Államok kihasználására teremtettek, hanem azért, hogy elméletben és gyakorlatban is ellehetetlenítsék az európai nemzetállamok közti háborút és megteremtsék a nagyhatalmi egyensúlyt Európában.

Ha Trumpnak az a célja, hogy az európaiak maguk gondoskodjanak a biztonságukról, abban az EU-nak létfontosságú szerepe volna. Az EU a biztosíték arra, hogy Európa békés és nyugodt maradhasson, ami az amerikaiaknak is érdeke, mert így a világ olyan térségeire koncentrálhatnának, ahol, szemben Európával valóban akad pályázó az egyenrangú rivális szerepére, és ahol Kína megerősödése megingatta az erőegyensúlyt.

A saját alkupozícióit is gyengíti

Trumpnak tehát az EU gyengítése azért nem érdeke, mert az a NATO-t gyengítené, a szövetség szétverésére pedig talán ez a legkevésbé alkalmas pillanat. Trump a NATO-csúcs után Putyin orosz elnökkel találkozik Finnországban. "Ha Trump okos volna, és abban érdekelt, hogy jó alkut kössön Putyinnal, akkor egy sikeres NATO-csúcs után akarna Helsinkibe érkezni, hogy egy egységes szövetség támogatását is maga mögött tudja" - írta erről Stephen M. Walt a Foreign Affairsben. Így ugyanis alkupozícióban lehetne, míg ha úgy érkezik a találkozóra, hogy a NATO-t lángokban hagyta maga mögött, akkor Putyin már el is érte legfőbb stratégiai célját, nem volna oka semmilyen engedményt tenni.

De azért Trumpot nem vádolnánk azzal, hogy okos, vagy legalábbis azzal, hogy vannak történelmi, gazdasági és politikai ismeretei. Ha volnának, nyilván kevesebb baromságot beszélne arról, hogy miért is alapították az EU-t, vagy arról, hogy az USA és az EU közötti, kölcsönösen előnyös kereskedelem káros Amerikának. Nem az, szemben a kirobbanóban lévő kereskedelmi háborúval, amely részben Trump törzsszavazóit sújthatja leginkább, részben pedig azt az amerikai autóipart, amit Trump elméletben megvédeni akarna. Legalábbis a General Motors hosszú levélben próbálta elmagyarázni neki, hogy ha vámokat vet ki az európai autóiparra, akkor a GM kénytelen lesz gyárakat bezárni, mert egy csomó alkatrészt Európából szereznek be.

Trump eddig kevés jelét mutatta, hogy megértené ezeket az összefüggéseket. Épp ellenkezőleg, az eddigi gyakorlata alapján inkább egyoldalú engedményeket ajánl a világ zsarnokainak mindössze egy közös fotóért cserébe. "Az egykori valóságshow-hős most is inkább közönségre vágyik, mint sikeres alkukra" - írja Walt a már idézett cikkében.

A problémával és annak megoldásával is elégedetlenek

Minden jel szerint most is jó esély van rá, hogy Trump az eredmények helyett a nézettséget, vagyis a konfliktust választja, és a NATO-csúcs drámába fordul. Már csak azért is, mert az amerikaiak céljai zavarosak és önellentmondók.

Trump kormányzata ugyanis, miközben hevesen bírálja az európai NATO-tagokat azért, mert nem költenek eleget a hadseregükre, legalább ilyen hevesen támadja azt az európai kezdeményezést, amely orvosolhatná a problémát. A PESCÓ-t, vagyis az Állandó Rendezett Együttműködést, aminek a lényege, hogy az EU tagállamai közösen építsék ki az európai hadseregeknek azokat a rendkívül drága kapacitásokat, amelyek nélkül modern háborúkat szinte lehetetlen megvívni, és melyekkel a NATO hadseregei közül egyedül az amerikai rendelkezik. 

Ilyenek a csapatszállító, légi utántöltő, légi felderítő eszközök, vagy a precíziós bombák és rakéták. Ha ezeket a kapacitásokat az európai hadseregek külön-külön próbálnák kiépíteni, annak a harcképességük szenvedné kárát. Logikus tehát, hogy ezeket a kapacitásokat együtt szerezzék be, és közösen használják, az így elért megtakarítást pedig hadseregeik fejlesztésére fordítsák - ezzel tehermentesítve az amerikai hadsereget is, mert így az európai erők nem szorulnának rá a folyamatos amerikai segítségre csapataik mozgatásában.

Ahogy az is logikus, hogy ezeket az eszközöket amerikai gyártók helyett az európai hadiipartól rendeljék. Gazdaságilag ezt nem szükséges kifejteni, katonai-biztonsági szempontból pedig előnyös, ha e tekintetben sem függnének egy külső szövetségestől az európai erők.

Ez persze újabb dilemma elé állítja az amerikaiakat. Trump nem győzi hangoztatni, hogy szerinte Európának, aminek a gazdasági ereje meg is volna erre, magának kellen gondoskodnia a saját biztonságáról. Az viszont már amerikai érdekeket sértene, ha ezt nemzetállami keretek helyett az Európai Unió valósítaná meg, mert egy, haderejével amerikai segítség nélkül is erőt sugározni képes - azokat távoli hadszíntereken bevetni tudó, önállóan cselekvő - Európa már az Egyesült Államokkal minden szempontból egyenrangú nagyhatalommá válna. Vagyis keletkezne egy új pólus a világban, ahol pillanatnyilag egy hatalomnak, Kínának van esélye erre. És ugyan egy önmagát megvédeni képes Európa lehetőséget teremtene rá, hogy az amerikaiak a Csendes-óceán térségére összpontosítsák haderejüket, függő szövetségesből önállóan cselekedni képes világpolitikai tényezővé tennék az EU-t.

A helyzet iróniája, hogy az amerikaiaknak igazából a jelenlegi helyzet fenntartása szolgálhatná leginkább az érdekeit. Egy olyan EU, amely ahhoz elég erős, hogy továbbra is elképzelhetetlen legyen a háború az európai országok között - így az amerikaiknak ne kelljen túl nagy energiákat fordítaniuk a világnak erre a részére. De nem elég egységes ahhoz, hogy önálló világpolitikai tényezővé váljon - még ha ennek az is az ára, hogy Európa függőségét az amerikai haderőtől az amerikai adófizetőknek kell finanszíroznia.

Kiszámítható kiszámíthatatlanság

Az Egyesült Államok szövetségesei elég nehéz helyzetben vannak. Egyrészt az sem világos, hogy tulajdonképpen mit is akarnak az amerikaiak - ez valószínűleg még az amerikai politikacsinálóknak sem feltétlenül az, tekintve, hogy Trump gyakran saját tanácsadói ellenében teszi, amit tesz. Például minden tanácsadója sürgetése ellenére gratulál Vlagyimir Putyinnak a "választási" """győzelméhez""".

"Őszintén, senki se tudja, hogy Trump hogy fog viselkedni a csúcstalálkozón. A kiszámíthatatlansága nem csupán véletlen melléktermék, hanem tervezett. Ő így szereti csinálni. Nem csupán a partnereivel és szövetségeseivel kész összeveszni, hanem saját stábjával is" - mondta Trump tárgyalási "stragégiájáról" Tomas Valasek, a volt szlovák NATO-nagykövet, a Carnegie Europe igazgatója.