Junckert többször is támogatni kellett a NATO-csúcson

külföld
2018 július 13., 04:32
comments 310

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke többször is egyensúlyát vesztette csütörtökön a brüsszeli NATO-csúcstalálkozón, többször a tagországok vezetőinek kellett támogatniuk.

link Forrás

A volt luxemburgi miniszterelnöknek problémát okozott, hogy fel- és lemenjen a lépcsőn, és önállóan állni is alig tudott, újra és újra elvesztette az egyensúlyát.

Nem ez az első eset, hogy a politikust hasonló állapotban filmezték le, korábban Juncker isiászra, azaz ülőideg zsábára panaszkodott, ami valóban elzsibbaszthatja az ember lábait. Az Európai Bizottság szóvivője újságírói kérdésekre, azt mondta, nem kommentálja politikusok egészségügyi állapotát.

Mark Rutte holland miniszterelnököt is kérdezték erről egy sajtótájékoztatón. Azt mondta, nem tud róla, hogy a 63 éves Junckernek komoly egészségügyi problémái lennének, de tény, hogy hátfájásra régóta panaszkodik.

Több EU-s politikus viszont úgy gondolta a felvételek alapján, hogy Juncker részeg, és a kételyek eloszlatása érdekében egyesek azt követelték, a Bizottság elnöke mutasson orvosi szakvéleményt arról, hogy valóban isiásza van.

Annyi biztos, hogy a NATO-csúcs csütörtöki vacsorájára Juncker már tolószékben érkezett. (BBC, Express)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.