Ők adnak tanácsot a magyar turizmus fellendítéséhez

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója márciusban – miután kiderült, hogy Orbán Ráhel is egy a tanácsadók közül – azt mondta, a miniszterelnök lánya ingyen ad tanácsokat. Pedig előfordult az is, hogy az MTÜ magas rangú tisztségviselőivel egyeztetett lehetséges állami beruházásokról.

Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

A 24.hu meg akarta tudni, kik azok, akik ellenszolgáltatásért cserébe segítik a Magyar Turizmus Zrt. helyett létrehozott állami intézményt, és a kikért szerződések szerint szinte csak Fidesz-közeli szakemberek vannak köztük. Az MTÜ 2018-ban 11 külső tanácsadóval kötött szerződést, közülük kilencen az ún. Turisztikai Szakmai Tanácsadó Testületben vesznek részt (zárójelben a bruttó havi fizetésük, ezen felül költségtérítésre jogosultak):

  1. Csák János (300 ezer forint): volt a Matáv pénzügyi igazgatója, elnökölte a Molt és a Westelt is, 2011 és 2014 között londoni magyar nagykövet volt, 2004 és 2009 között az ő tulajdonában volt a Heti Válasz, 2016 óta övé a Design Terminal.
  2. Folly Réka (300 ezer forint): a badacsonytomaji Folly Arborétum örököse, a Borászati Kft. tulajdonosa, a férje Werner Péter, aki a Németh Szilárd idején a csepeli önkormányzat városgazda cégének vezetője volt.
  3. Herczeg Ágnes (300 ezer forint): a Pagony táj- és kertépítész iroda vezető tervezője, ő tervezte a felcsúti stadion kertjét.
  4. Káel Csaba (360 ezer forint): a Művészetek Palotájának igazgatója, a Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft. alapítója, forgatott filmet Orbán Viktor amerikai útjáról, ő rendezte a Szent Korona Parlamentbe szállítási ceremóniáját, a vizes vb nyitóünnepségét, majd kulturális és turisztikai nagykövetnek nevezték ki.
  5. Kieselbach Tamás (300 ezer forint): a Kieselbach Galéria és Aukciósház tulajdonosa.
  6. Molnár-Bánffy Kata (300 ezer forint): Orbán egykori szövegírója, dolgozott több minisztériumnak, később volt a magyar téli olimpiai csapat sajtóattaséja és a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs és marketingvezetője, a Salt Communications nevű cégével a Várkert Bazár kreatív arculatát tervezhette meg.
  7. Pál István (300 ezer forint): „Szalonna” híres kárpátaljai népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője.
  8. Vitézy Dávid (300 ezer forint): 2010 és 2014 között a BKK vezérigazgatója volt, 2015-ben miniszteri biztos is volt, most a Közlekedési Múzeum igazgatója.
  9. Zoboki Gábor (300 ezer forint): a Lévai Anikóval jó viszonyban lévő építész tervezhetett olyan fontos állami beruházásokat, mint például a Művészetek Palotája, és a Ludovika kampusza.

Rajtuk kívül Gyutai Csaba Kálmán (300 ezer forint) ad tanácsot, aki a Budai Vár Turisztikai Stratégiájának elkészítését segítő tanácsadó testületnek segít, illetve Walton Tamás (550 ezer forint), aki „személyi, külső-belső kommunikációs, marketingkommunikációs tanácsadást” nyújt az MTÜ-nek.

Gyutai Csaba Kálmán volt a Fidesz Zala megyei elnöke, Zalaegerszeg polgármestere, aki a Budavári Kft. és a Várgondnokság Kft. vezetőjeként 2017-ben távozni kényszerült, miután annyi gyanús ügy derült ki róla és a cégekről, hogy tarthatatlanná vált a helyzete.

A pontos munka, amit a tanácsadók végeznek, az elküldött keretszerződésekből nem derült ki, akik pedig visszaírtak, mind a szerződésükben foglalt titoktartási kötelezettségükre hivatkoztak, és nem válaszoltak a lap kérdéseire. (24)