Juncker színes kis kártyákkal magyarázta el Trumpnak, hogyan is működik a világkereskedelem

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kicsi, élénk színű kártyákon próbálta elmagyarázni Donald Trump amerikai elnöknek, hogyan működik a világkereskedelem a Wall Street Journal forrásai szerint. Minden kártyán maximum három szám volt, hogy ne váljon túl bonyolulttá vagy unalmassá a magyarázat.

Juncker és Trump a hét elején találkoztak Washingtonban, és a Trump által bevezetett kereskedelmi vámokról, meg az ezekre adott EU-s válaszlépésekről tárgyaltak. A Wall Street Jorunal forrásai szerint az európai tárgyalódelegáció „tisztában volt vele, hogy a tárgyalás nem lesz egy egyetemi szintű előadás”.

Úgy tűnik, Juncker sikerrel járt, ugyanis Trump a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón egyáltalán nem volt ellenséges az EU-val szemben annak ellenére, hogy korábban többször is kikelt a közösség ellen, amiért annak hatalmas kereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal szemben, ráadásul a NATO irányelvei ellenére a tagállamok a hadseregükre sem költenek eleget, ezzel Trump szerint elvárják, hogy az USA védje meg őket.

Trump bejelentette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem emeli az európai autókra kivetett vámokat, cserébe pedig az EU-s tárgyalók is megígérték, hogy a közösség több amerikai cseppfolyósított gázt és szójababot vásárol. (Independent)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.