178 millió dollárt vihetett haza tavaly a Netflix vezére

A gazdasági lapok rendre tele vannak a legnagyobb amerikai cégek (azaz az S&P 500) vezérigazgatóinak fizetésével, de ez közel sem jelenti a teljes összeget, amit az egyes vezetők az év során hazavihettek. 

Az Axios most kiszámolta, hogy a legnagyobb cégvezetők mennyit kerestek valójában, ha a különféle részvényopciókat, osztalékokat, bónuszokat, egészségügyi- és nyugdíjalaphoz történő hozzájárulásokat is beleszámítjuk. És mint kiderült, nagyon jelentős a különbség: az 500 legnagyobb cég vezetője összesen több mint tízmilliárd (!) dollárt keresett meg 2017-ben. 

Az elérhető adatokat úgy dolgozták fel, hogy csak a ténylegesen realizált kifizetéseket vették figyelembe, azaz ami maradt befektetésként részvénybe, az nem számít bele a 2017-es bevételekbe. Ha valakit érdekelne részletesen is a módszertan, itt elolvashatja

Reed HastingsFotó: PHILIPPE HUGUEN/AFP

Mint kiderült, egy átlagos CEO 13 millió dollárt vitt haza tavaly, de vannak kilencen, akik százmillió dollár fölött szakítottak: a legtöbbet a Netflix élén álló Reed Hastings, aki az Axios számításai szerint 179 millió dollárral gazdagodott. A Netflix éves jelentése amúgy csak 24,4 millió dollárról írt, ez volt az, amit fizetésként kapott a vezérigazgató. 

A kutatás közben előkerültek olyanok is, akik ugyan nem CEO-k, de kilencjegyű összeggel gazdagodtak tavaly: ilyen volt Larry Ellison az Oracle-től és Sherly Sandberg a Facebooktól.

A lista élmezőnye: 

  • 1. Reed Hastings - Netflix: $178,823,897 
  • 2. Neal Patterson* - Cerner: $148,608,815 
  • 3. Jamie Dimon - JP Morgan Chase: $141,406,941
  • 4. Safra Catz - Oracle: $135,833,313
  • 5. Robert Kotick - Activision Blizzard: $133,776,869
  • 6. Sundar Pichai - Alphabet: $132,333,845
  • 7. Marc Benioff -Salesforce:  $116,268,714
  • 8. Les Moonves - CBS: $114,909,266
  • 9. Tim Cook - Apple: $102,016,266
  • 10. Leonard Schleifer - Regeneron: $95,330,848

Az adatbázist itt lehet turkálni

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.