A Máltai Szeretetszolgálat működteti tovább a Pest Megyei Topház Egyesített Szociális Intézményt

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat működteti tovább a Pest Megyei Topház Egyesített Szociális Intézményt. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól az állam kérésére átvett otthonban közel 200 értelmi és halmozottan fogyatékos ember él. A gödi Topház működésében hiányosságokat és problémákat tártak fel korábbi vizsgálatok, ezután vette át az intézményt a Máltai Szeretetszolgálat.

„Az első hetek a súlyos létszámhiánnyal küzdő, nehéz körülmények között működő otthon megismerésével telnek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat minden érintettől türelmet és belátást kér, hogy a szükséges változásokat és elvárt intézkedéseket megfelelő módon előkészíthesse, közép- és hosszú távra szóló változásokat alapozhasson meg” – közölte a szervezet.

Tavaly a Validity Alapítvány tevékenysége nyomán derült ki, hogy a gödi Topház speciális otthonban kegyetlen módon bántak az ott élő fogyatékos emberekkel. Tíz hónappal később az adatvédelmi biztos megállapította: nem volt törvénytelen, hogy az iszonyú állapotokat feltáró civil szervezet az ott élő fogyatékos emberekről fotókat készített, és azokat felismerhetetlenné téve a jelentésében publikálta.

Az LMP egy éve azt állította, 91 olyan, fogyatékosokat és pszichiátriai betegeket ellátó intézmény van, ahol a gödi Topházhoz hasonló visszaélések lehetnek. Ezeknek ideiglenes működési engedélyük van, vagyis az Emmi úgy üzemelteti őket, hogy nem felelnek meg a jogszabályoknak – közölte a párt.