Orbán titkára szerint az ukrán állam egyes vezetői „méltatlan vádaskodásba kezdtek ahelyett, hogy megköszönték volna a keresztény egyházaknak a sikeres embermentést, az ukrajnai állampolgárok kiszabadítását”.
Megtorpant a szerhasználat a kamaszok körében, egyre inkább gépekkel szedálják magukat a fiatalok. Addiktológusok beszélgettek a Máltai Szeretetszolgálat kerekasztala körül.
Elindult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR hagyományos karácsonyi gyűjtése, „Adni Öröm!”. Az adományok még az ünnepek előtt eljutnak a rászoruló családokhoz.
Dokumentumfilm készült arról, hogy a Máltai Szeretszolgálat Jelenlét programja hogyan adja vissza a cigánysoron élők önbecsülését azzal, hogy bíznak bennük.
„Azok a propagandisták, akik a valós problémák kibeszélése helyett azok elferdítésén és politikai furkósbottá faragásán dolgoznak, talán nem is sejtik hogy milyen iszonyú bűnök száradnak a lelkükön” – írja a főpolgármester.
Amíg máshol a labdarúgás felemelkedési lehetőséget jelent a kisebbségeknek, nálunk még ez az út sem működik, mert a rendszer nem tudja megtartani a tehetségeket.