Alma együttes: Curtis, gyógyulj meg!

A Facebookon reagált az Alma együttes a 444 egyik cikkére, amelyben az Index interjúja alapján beszámoltunk arról, miért váltak szét Curtis és Majka, a két magyar popzenész útjai. Most tehát összevetjük az Almát a Curtisszel.

Majka megelégelte, hogy Curtis nem tud leszámolni drogfüggőségével, ezért szakította meg vele a munkakapcsolatot. Az ózdi médiaceleb és popzenész az Indexnek adott interjúban részletesen elmondta, hogy mindent megpróbált, hogy segítsen az újpesti fenegyereken, de talán majd a szakítás rávezeti a jó útra.

Curtis kevésbé tartalmasan reagált Majkára, csak annyit közölt, hogy mindenkinek megvan a maga drogja, így neki is, Majkának is. Erre válaszolta azt Majka, hogy 

„Az Alma együttes gitárosa több tudatmódosítót használ, mint én”

Ez pedig már a kifejezetten a gyerekdalokkal foglalkozó Alma együttesnek is sok volt, megszólítva érezték magukat, és egy elég cuki videóban szálltak be a magyar popzene legújabbkori drámájába: 

A videóban Szabó Pál Buda Gábor, a zenekar gitáros-dalszerzője beszél. Mint lassan kiderül, eleinte egy porcukorral megszórt hókiflivel akartak poénkodni - feltehetően a porcukor=kokain vonalon -, de aztán összerakták a sztorit, és azt, hogy Majka mit is üzent ezzel: Curtis beteg és nagy bajban van, ezért azt kívánják neki:

Curtis, gyógyulj meg!

A videó végén Alex veszi át a szót és azt üzeni mindenkinek:

Ne vegyetek drogot! Legyetek popsztárok!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.