Trump: Nem az oroszok, hanem a kínaiak lopták el Clinton leveleit

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren bejelentette, hogy a kínaiak törték fel Hillary Clinton levelezését 2016-ban, és nem az oroszok.

Az amerikai elnök nem közölte, hogy ezt honnan veszi, csak annyit ír, hogy egy jelentés ezt állítja. Nekiment ugyanakkor az FBI-nak, ami szerinte eddig rossz nyomon járt.

Trump akkor jött elő a kínai szállal, amikor egyre egyértelműbb adatok kerülnek elő arról, hogy a fia és volt kampányfőnöke nyitottnak mutatkozott arra, hogy Clintontól ellopott adatokat kapjon az orosz kormánytól. Legalábbis erről egyeztettek egy orosz ügyvéddel, akiről úgy tudták, hogy kiváló orosz kormányzati kapcsolatai vannak.

A 2016-os elnökválasztási kampány idején a demokrata párt rengeteg levele került nyilvánosságra, amelyeket az amerikai szolgálatok gyanúja szerint orosz ügynökök szereztek meg. 

Trump most ugyan az egész adatlopást a kínaiakra akarja kenni, de a Twitteren közben arról ír, hogy Hillary Clinton személyes szerverét törték fel friss információi szerint a kínaiak, miközben az oroszok elleni vád a demokrata párt szerveiről szólt. Vagyis ha Trump ezúttal pontosan fogalmazott, és az új gyanú megalapozott, akkor sem feltétlenül mond ellent az eddigi nyomozások eredményeinek. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.