Szakács Árpád, a nemzet házmestere betámadta a Magyar Időkben → lecserélték a gyulai diákrendezvény szervezőjét

kultúra
2018 szeptember 09., 15:11
comments 255

Az Alföldiblog írta meg, hogy az Erkel Diákünnepeket is elérte Szakács Árpád, a nemzet házmesterének kulturális tisztogatása.

Orbán Viktor első számú kultúrmunkásőre a Balliberális diktatúra a könnyűzenében című cikkében támadta be a fesztivált azzal, hogy:

„Van még egy további jó hírünk: a már említett 30Y együttes segíti az Erkel Diákünnepek Alapítvány kulturális kampányát Gyulán. Ennek jegyében 850 kelet-magyarországi iskolával és háromszáz céggel veszik fel a kapcsolatot – nyilatkozta a megyei lapnak június 4-én Kiss János, a szervezőbizottság vezetője, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Megtudtuk: kulturális versenyt is szerveznek, »a megmérettetés zsűrijében hazánk legmagasabban jegyzett szakemberei, művészei értékelnek majd.« Olyan nevekben gondolkodnak, mint például Jordán Tamás, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya. Természetesen mindezt állami és önkormányzati pénzen. Hiszen biztosan a diákok is epekedve várják a balliberális világ felkent papjainak igehirdetését.”

Szakács Árpád kultúr-rohamosztagos éppen védi a NER ideológiáját (bármi is legyen az)
photo_camera Szakács Árpád kultúr-rohamosztagos éppen védi a NER ideológiáját (bármi is legyen az)

Ahogy korábban Szakács intő szavai után az MNB azonnal vizsgálatot indított egy ideológiailag nem megfelelő művészeti alapítvány ellen, úgy ez a cikk sem maradhatott következmények nélkül. (Mármint azon felül, hogy Tóth Vera jelezte, nem örül neki, hogy belerángatják a Fidesz kultúrharcába.)

Az Alföldiblog azt írja, a város képviselő-testülete, Görgényi Ernő polgármesterrel az élen leváltja Kiss János főszervezőt, aki korábban a 48-as klubot működtette Gyulán, illetve számos zenei, kulturális projektben vett részt. Kiss a Facebookon a döntésről azt írta:

„Mi tiszta lelkiismerettel adjuk át az EDÜ történetének talán legszínvonalasabban előkészített rendezvényét, azoknak akiket a döntéshozók megbíznak majd a feladattal! Mi megálmodtunk és összeraktunk egy EDÜ-t, 14 neves zenekarral, Bérczesi Robi által megírt EDÜ himnusszal és rengeteg újszerű programelemmel. Ezt az álmot mások álmodják tovább....Sok sikert hozzá! EDÜ persze lesz, mi az álmainkat és tapasztalatainkat pedig eltesszük emlékbe”

(via hvg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.