Szél Bernadett megszavazná a 7-es cikkely elindítását

POLITIKA
2018 szeptember 11., 21:43
comments 131

„Nem volt ráhatásom az LMP döntésére, nem hogy elnökségi tag nem vagyok, de még kongresszuson sem szavazhatok. A véleményem pedig erősen eltér az LMP hivatalos álláspontjától, EP-képviselőként én megszavaznám a jelentést” - írta a Facebookon Szél Bernadett, aki lemondott az LMP elnöki és frakcióvezetői tisztségéről, miután a párt etikai bizottsága már őt is eltiltotta a tisztségviseléstől.

Keresztes László Lóránt  és Szél Bernadett
photo_camera Keresztes László Lóránt és Szél Bernadett Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Az LMP országos elnöksége úgy döntött, nem támogatja a Sargentini-jelentés és a kapcsolódó intézkedések elfogadását. Keresztes László Lóránt pártelnök és frakcióvezető azt mondta,  a jogállamiságot érintő kritikák és problémák súlyossága, valamint a politikai üzenet jelentősége miatt az LMP elnöksége nem tartotta indokoltnak a nem szavazatot, vagyis a jelentés elutasítását, ugyanakkor abban teljes konszenzus volt, hogy nem lehet támogatni olyan intézkedést, amelynek következményeként megvonhatják Magyarország szavazati jogát. 

Így aztán a párt egyetlen EP-képviselője inkább el sem megy a szavazásra.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.