A Fidesz a tartózkodásokra hivatkozva nem fogadja el az EP-szavazás eredményét

POLITIKA
2018 szeptember 12., 12:08
comments 698

Zalán Eszter, az EUObserver újságírója azt írja a Twitteren, hogy Szájer József fideszes EP-képviselő azt mondta, a magyar kormány érvénytelennek fogja minősíteni a Sargentini-jelentést elfogadó szavazást, mondván, a 7-es cikk elfogadásához kétharmados többség kellett, de a tartózkodást is beleszámolták.

Szijjártó Péter külügyminiszter délután kettőkor sajtótájékoztatót tartott, és ő is azt mondta: csalással született a döntés, „az EP mai döntése bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja Magyarországgal szemben”.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy az EP-ben kétharmaddal kell dönteni, és még ritkábban, hogy nem egyértelmű ilyenkor a többségi álláspont, ezért a szavazás előtt a zavarban lévő néppárti képviselők az EP jogi osztályához fordultak, ami végül úgy döntött: nem számolják a tartózkodókat, mert korábban már érkezett erről informálisan vélemény tőlük.

A fideszesek erre már a múlt héten azt mondták, hogy ha a szavazatok összesítésekor nem számolják a tartózkodásokat, akkor az csalás lesz.

Orbán beszél a strasbourgi Európai Parlamentben 2018. szeptember 11-én.
photo_camera Orbán beszél a strasbourgi Európai Parlamentben 2018. szeptember 11-én. Fotó: Frederick Florin/AFP

A fideszes központi üzenetet mindig azonnal továbbító Origo is ezzel kezdi a szavazásról szóló hírét: „Mivel a jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására volt szükség, az elfogadáshoz kellett egy jogi trükk – nyugodtan mondhatjuk, hogy csalás – a tartózkodásokat úgy tekintették, mintha nem léteztek volna. Ha a parlamenti demokráciákban megszokott normák szerint szavaztak volna, akkor 14 szavazat hiányzott volna a kétharmadhoz.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.