Csodálatos CÖF-reklámok: Az LMP feljelenti az MVM-et hűtlen kezelés miatt

Mi is írtunk róla, hogy négy silány kisfilmre többet költött papíron a CÖF, mint amennyiből a Saul fia vagy a Testről és lélekről készült.

Az LMP-s Vágó Gábor ezért 

feljelenti a Magyar Villamos Műveket hűtlen kezelés és költségvetési csalás miatt a Civil Összefogás Fórumnak adott támogatás ügyében. 

A politikus a feljelentést azzal indokolta: a „kormánypropagandát harsogó CÖF” elherdálta az MVM-től kapott támogatást, az állami tulajdonú vállalatnak pedig felelnie kell a közpénz elköltéséért. Vágó Gábor emlékeztetett: tavaly májusban az Átlátszó kiderítette, hogy az MVM összesen 508 millió forinttal támogatta a CÖF-öt, idén áprilisban pedig ki is perelték az erről szóló szerződéseket, a bíróság ugyanis kimondta, hogy az állami tulajdonú vállalatok pénze igenis közpénz. Az is kiderült, hogy MVM támogatásából a CÖF összesen 433 millió forintot költött négy darab, összesen 4 perc 40 másodperces kisfilm elkészítésére, vagyis 

87 millió forintba került az adófizetőknek minden egyes perc, amelyből a CÖF-öt reklámozták. 

De még hogy!

Vágó kiszámolta, hogy ebből a pénzből tíz magyar család kilakoltatását lehetett volna megakadályozni, vagy egy MRI-t lehetett volna venni egy rosszul felszerelt kórházba, vagy közel 190 tanár éves bérét lehetett volna kifizetni.

A kisfilmeket egy olyan cég készítette, amely milliárdos megbízásokat kap a kormánykampányokban és összefonódást mutat a TV2-csoport egyik legnagyobb műsor-beszállítójával, az MVM pr-osa pedig kikotyogta egy interjúban, hogy Rogán Antal propagandaminisztériumának jóváhagyásával költötték el a közpénzt a CÖF támogatására - mondta Vágó.

„Tehát kormányzati jóváhagyással megy a kormánybarát civil szervezetekhez a pénz, azok pedig a fideszes eliten keresztül a kormánypropagandába juttatják ezt.”