Maduro a híres török sószóró séfnél vacsorázott, a sanyargó venezuelaiak legnagyobb örömére

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Nicolas Maduro venezuelai elnök Kínában tárgyalt, hazafelé pedig Isztambulban beugrott Nusret Gökçe, vagyis Salt bae török séf éttermébe.

Ő az, aki arról híres, hogy teátrálisan sózza a húst, ezzel pedig ezt váltja ki az emberekből:

Madurónak személyes műsort is prezentált:

„Egyszer van ilyen az életben”, mondja a venezuelai elnök a videón, aztán rágyújt egy szivarra. A venezuelai állami médiában aztán megerősítette, hogy valóban járt ott.  Azt mondta, Nusret személyes hívta meg, nagyon jól érezték magukat, és a séf kifejezte, mennyire szereti Venezuelát. Az étterem egyébként még a New York-i gasztrobloggerek szerint is erősen túlárazott, egy-egy szelet steak több száz dollárba kerül.

 Maduro azért utazott Kínába, hogy pénzt szerezzen az országnak.

A venezuelai ellenzék meg is jegyezte, hogy Maduro érezhetően elszakadhatott a valóságtól, hogy így mutatkozik, miközben az országból több millióan menekültek el, többek között az élelmiszerhiány és az éhezés miatt. Egy februári felmérés szerint a venezuelaiak kétharmada azt mondta, hogy 11 kilót fogytak átlagosan tavaly. Az ország 87 százaléka él szegénységben.

Az elnök két éve egy tévéműsorban még viccet is csinált az éhezésből, amikor arról beszélt, hogy a Maduro-diétától vékonyak lesznek az emberek. (Reuters)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.