Szijjártó Péter 2006-ban igencsak fel volt háborodva, hogy Gyurcsány magánrepülőgépet vesz igénybe utazásai során

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

A Hvg szúrta ki, hogy 2006-ban még mennyire másként értékelte a magyar miniszterelnök magánrepülőgépes utazásait a Fidesz-KDNP. 

Szijjártó Péter így fogalmazott 2006 nyarán, miután Gyrcsány kormányfőként egy luxemburgi tárgyalásra, ahol az akkori miniszterelnökkel, Jean-Claude Junckerrel (hohó!) tárgyalt, bérelt géppel utazott:

„Miközben a nyugdijasoktól is el kívánják venni az ingyenes utazás lehetőségét,  megszorító intézkedés megszorító intézkedést követ, Gyurcsány Ferenc magánrepülőgépet vesz igénybe utazásai során.”

Mindez azért került elő, mert a jelenlegi magyar miniszterelnökről az Átlátszó kiderítette, újabban a Mol-Vidi meccseire, illetve az orosz focivébé két meccsére is Garancsi István vállalkozó által bérelt vagy tulajdonolt (?) magángéppel jár, és ez a kormányzat kommunikációja szerint természetes dolog.

Összefoglalónk a botrány első két napjáról:

Orbán Viktorról régóta is lehetett tudni, hogy hol állami vezetőként, hol focirajongóként folyamatosan focimeccsekre jár, ezeket az utakat pedig változatos módon finanszírozza. 

A foci-Eb-re például az OTP Bank magángépét vehette igénybe, ahogy 2015-ben a BL-döntőre is azzal ment. Mint azt a bank közölte, ezért az állam fizetett is, óránként 2,1 millió forintba kerül egy ilyen út. Gyurcsány Ferenc is az OTP gépeit bérelte, amikor kormányfőként magángéppel utazott.

Orbán később már magánerőből ment egy BL-döntő meccsre, kínos lehetett a kormányzatnak ugyanis a magángépeztetés, majd 2016-tól meghívatta magát különféle szervezetekkel a meccsekre, bár azt nem nagyon kötötték az adófizetők orrára, hogy mennyibe kerültek az utazások.

Orbán Viktor Havasi Bertalan szerint a Mol-Vidi meccseire rendszeresen Garancsi gépével járt és járni is fog. Azt nem árulta el a kormányzat, mennyibe kerül egy ilyen út, csak annyit közölt csütörtökön Gulyás Gergely, töredéke a képviselői fizetésnek, így - ha ajándékozásnak is minősül, amit egyébként tagadtak -, akkor sem sérül az összeférhetetlenségi kitétel.

Azt azonban Gulyás nem árulta el, hány ilyen út volt, és azok milyen értéket képviseltek.

Orbán ugyanis képviselőként nem fogadhat el a képviselői tiszteletdíj egyhavi értékénél nagyobb szolgáltatást, juttatást, ajándékot, hiszen a törvényhozás tagjaként könnyedén befolyásolható lenne.

A miniszterelnök reggeli rádióinterjújában egyáltalán nem jött zavarba attól, hogy egykor a közszolgálati magánrepülőzés ellen volt. A repülőútjait firtató újságoknak azt üzente, lejáratókampánynak tekinti ezeket az anyagokat, és lesz válasza a kormányzatnak. (Hvg/444)