Az ellenzék eltörölte volna az állami vezetők kórházi VIP-ellátását, de a Fidesz-KDNP lesöpörte a javaslatot

POLITIKA
2018 október 09., 21:05

Arról ír a Népszava, hogy a Parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén az ellenzék megpróbálta megszüntetni az állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátását, de a kormánypártok elutasították az erről szóló javaslatot.

Most a kiemelt állami vezetők egészségügyi ellátását a Honvédkórházban és a Semmelweis Egyetem klinikáján biztosítják. Ez a kiemelt szolgáltatás a 2010 előtti ciklusban megszűnt, de a második Orbán-kormány 2011-ben úgy döntött, visszaállítja.

A Parlament bizottsági ülésén Korózs Lajos, a testület MSZP-s elnöke ismertette az indítványt, amiben több ellenzéki képviselő javasolta, hogy amíg a Honvédkórházban „hadiállapotok” vannak (a botrányoktól terhelt kórháznak nemrég távozott az orvos igazgatója), illetve a lehetetlen körülmények miatt az ország nagy centrumaiban sorra állnak fel a sürgősségi osztályok vezetői, addig a miniszterek, az államtitkárok és a miniszteri megbízottak mondjanak le saját VIP-ellátásukról.

(Ez a javaslat egy demokráciában demagógnak számítana, de egy demagógiára felhúzott rendszerben talán lehet létjogosultsága.)

Orbán Viktor miniszterelnök (j) megtekint egy felújított kórtermet Tóth Gábor kórházigazgató (b2) társaságában a bajai Szent Rókus Kórház 4 milliárd forintos fejlesztésének ünnepélyes zárórendezvényén 2014. szeptember 16-án.
photo_camera Orbán Viktor miniszterelnök (j) megtekint egy felújított kórtermet Tóth Gábor kórházigazgató (b2) társaságában a bajai Szent Rókus Kórház 4 milliárd forintos fejlesztésének ünnepélyes zárórendezvényén 2014. szeptember 16-án. Fotó: Ujvári Sándor/MTI/MTVA
  • A fideszes Pesti Imre azt kérdezte, tudja-e az előterjesztő, mekkora a politikusok ellátására fordított összeg a Honvédkórház költségvetésében. El mondjuk nem árulta. A DK-s László Imre, aki korábban 6 évig volt a Honvédkórház parancsnoka, az ott dolgozók szakmai felkészültségét dicsérte, és azt mondta, nem ők tehetnek arról, hogy az ellátás nem zökkenőmentes.
  • A fideszes Molnár Ágnes erre a központi kommunikációnak megfelelően azt mondta: a kormány fejlesztett, megállította az orvos- és nővérelvándorlást, de a szocialista kormányok csak romboltak. Azt mondta, hogy a politikusok VIP ellátását az ellátórendszer általános gondjaival összefüggésbe hozni demagógia.
  • A jobbikos Rig Lajos is úgy vélte, hogy ideje lenne ha a Honvédkórház dolgozóinak a leterheltségét csökkenteni a VIP megszüntetésével, pláne akkor, ha annyira egyensúlyban van az ellátás, mint azt Molnár Ágnes mondta. Azt javasolta, a Fidesz-KDNP-s politikusok is például Tapolcán vegyék igénybe a sebészeti osztályt (ahol a Fidesz megszüntette a városi kórház aktív ellátóosztályait), vagy mehetnek Ajkára is (ahol most távozik mind az öt intenzíves szakorvos, négy nővérrel együtt).
  • A fideszes Kovács Sándor nem hitte, hogy egy olyan kórházban, ahol több ezer ember dolgozik, tényleg gondot jelenthet a politikusok VIP-ellátása, ez csak az ellenzék propagandamutatványa.
Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.