Amit meghagy a globális felmelegedés, azt a turisták tapossák szét

külföld
2018 október 10., 15:01
comments 265

Ahogy azt mindenki tudja, aki már próbált péntek este nyolckor a Dob utca keskeny járdáján végigéstálni a Rumbachtól a Kazinczyg, a világ bizonyos pontjain elviselhetetlenül sok a turista. Elviselhetetlen a helyiek, elviselhetetlen maguk a turisták, és elviselhetetlen a természet számára is. Ez utóbbi ráadásul se panaszkodni, se máshova menni nem tud.

Maya Bay, 2018 április 9.
photo_camera Maya Bay, 2018 április 9. Fotó: LILLIAN SUWANRUMPHA/AFP

Október elején a thaiföldi hatóságok bejelentették, hogy meghatározatlan időre meghosszabbítják az ország egyik legnépszerűbb tursitacélpontjának, Maya Baynek a lezárását. Ez az a tényleg gyönyörű strand, amelyet Leonardo DiCaprio 2000-es filmje, A Part tett világhíressé, és amit még június 1-én zártak le egy erdetileg négy hónapra tervezett ráncfelvarrás erejéig. A terv az volt, hogy ez a rövid szünet alatt a természet valamennyire tud regenerálódni, és egy kicsit sikerül a partszakasz infrastruktúráját is megújítani. Most úgy tűnik, ennyi idő egyáltalán nem volt elég arra, hogy sikerüljün helyreállítani a paradicsomi állapotokat a paradicsomi állapotokat kereső turisták kedvéért.

Nem ez az első alkalom, hogy Thaiföldön ideiglenesen lezárnak egy népszerű szigetet vagy túlhasznált nemzeti parkot, ám Maya Bay lekapcsolása a szokásosnál súlyosabb eset, és nemcsak azért, mert tényleg az ország idegenforgalmának egyik motorja. Már 2017-ben is kétmillió turista látogatott ide, és becslések szerint idén még félmillióval többen jöttek volna, ha a hatóságok nem állítják meg a rohamot. Bár a strandon tilos éjszakára is maradni, a népszerű nyaralóváros, Phuketről alig egy óra alatt odaérnek a motorcsónakok. Hogy ez micsoda iszonyatos nyomás alá helyezi az idilli környezetet, azt talán az bizonyítja a legjobban, hogy thaiföldi szakértői becslések szerint az öbölben élő korallok ötven százaléka már kipusztult, amiről elsősorban a napi több ezer turista által magára kent, majd a tengerbe mosott naptej hatóanyagai tehetnek.

Ahogy a Spiegel augusztusi, a mindent elözönlő turisták globális sáskajárását bemutató cikke fogalmaz, mára az idegenforgalmi szekor minden bizonnyal a világ legfontosabb iparága. Nagyjából évi 7 billió eurót mozgat meg, a teljes világgazdaság 10 százalékát, amivel nagyobb a szerepe, mint az olaj- vagy az autóiparé. 1980-ban csak 277 millió turista volt a világban, ez a szám 2016-ra 1,2 milliárdra növekedett, és iparági becslések szerint 2030-ban már 1,8 milliárdnál fogunk tartani.

A kereslet ilyen irtózatos ütemű növekedésére a kínálat más iparágakban is csak nehezen tud reagálni, az idegenforgalomban azonban ez gyakorlatilag lehetetlen. Lehet kicsit javítani Maya Bay infrastruktúráját, de maga a meseszép partszakasz nem lesz nagyobb, ahogy nem lesz több ott pálmafából és korallszirtből sem. Ugyanez a helyzet azokban a sok esetben még a középkorban kialakult struktúrájú európai városokban, ahova ennek az iszonyatos turistaszám-növekedésnek a jelentős része irányul, és amelyek a leggyakrabban szerepelnek a turistahordák pusztításáról szóló drámai riportokban.

A két leghíresebb eset talán Barcelonáé és Velencéé, ahol a helyi lakosok és politikusok most már évek óta igyekeznek visszaszorítani azt az idegen tömeget, amelytől egyébként jó részben a saját megélhetésük is függ. A katalánok és az olaszok egy része azonban azt mondja, hogy hiába a turisták által náluk elköltött pénz, saját nyugalmukat és városuk lelkét mégsem szeretnék vásárra vinni.

Turisták a velencei beléptetőkapuknál, 2018 májusában
photo_camera Turisták a velencei beléptetőkapuknál, 2018 májusában. Fotó: ANDREA PATTARO/AFP

Barcelonában a turistaellenes hangulat időnként konkrét állampolgári ellenállásban is megnyilvánul, ami a falakra felpingált TOURISTS GO HOME feliratoktól a tüntetéseken át a megtámadott turistabuszokig terjed. A menekültek befogadásában évek óta élen járó városban ma sokkal könnyebb turista- mint bevándorlóellenes tüntetést szervezni. A katalánok gyakorlatilag teljesen feladták a turistáknak a történelmi városközpontot, a Ramblát és környékét és az egykor a világ legjobb piacának tartott Boqueriát, de mintha már nem szeretnének tovább hátrálni.

A barcelonai városvezetés igyekszik valahogy választói kedvére tenni, de megállítani, nemhogy visszafordítani a város elturistásodását nem sikerül. Olyan apró, könnyen kijátszható intézkedésekkel, mint az új hotelszobák nyitásának tilalma, ez nem is fog menni. Velük szemben ott vannak a velencei politikusok, akik igyekeznek sokkal keményebbek lenni, hátha valamit még sikerül megmenteni a városukból annak lakói számára, de ez is reménytelen, ráadásul kicsit nevetséges szélmalomharcnak is tűnik.

2018 elején járta be a világot a hír, hogy Velencében beléptetőkapukat szerelnek fel, amelyek bizonyos számú áthaladó után le fogják zárni a város egyes részeit. Velence speciális infrastruktúrája, a csatornák és a rajtuk közlekedő hajók egyszerűen nem bírnak el nagyobb embertömeget, a száraz részek, különösen a Szent Márk tér és környéke pedig ma már sokkal inkább tűnnek skanzennek, mint olyan olasz városnak, ahol olaszok is élnek.

Szeptemberben a Quartz szedte össze, hogy a reménytelen helyzetben lévő önkormányzat mi mindent tiltott már meg Velencében. Vendéglátóhelyeken kívül mindenhol tilos leülni enni. Tilos galambot etetni. Biciklit még tolni is tilos. Tilos ülni a Szent Márk téren. És ha az önkormányzatnak sikerül átvinni az akaratát, ezentúl az egész városban mindenhol tilos lesz leülve megpihenni. Hasonlóan elkeseredett megoldásokkal próbálkoznak a horvátországi Dubrovnikban, amit a Trónok harca díszleteként szereplés még népszerűbbé tett, és az óvárosban így még a csendesebb napokon is jóval több a turista, mint a bennszülött.

Kínaiak a francia levendulamezőn
photo_camera Kínaiak a francia levendulamezőn. Fotó: DOMINIQUE ZINTZMEYER/ ONLYFRANCE/ONLY FRANCE

A turistacunami léptékeit jól szemlélteti a fent már idézett Spiegel-cikk azzal a csendes kis dél-francia faluval, ahol évtizedeken át turisták nélkül zajlott a levendulatermesztés. Aztán 2008 nyarán megjelent egy kis kínai forgatócsoport, és néhány óra alatt felvettek egy jelenetet egy hazájukban népszerű tévésorozathoz. Ennek hatására már a következő nyáron 3000 kínai turista érkezett megtekinteni a szép lila mezőket, most viszont már szezononként 600 000. Van a helyiek között olyan is, aki ebből szépen meggazdagodott, de olyan is, akinek nagyon is elege van a tömegből.

Szemben az elégedetlenkedő francia földművesekkel és jómódú barcelonai polgárokkal, a turistákat szintén megszenvedő természeti kincsek nem tudnak hatékonyan panaszkodni. Jó példa erre a Fülöp-szigetek egyik apró tagja, Boracay esete. Az alig 10 négyzetkilométeres szigetnek nincs – vagy legalábbis nem volt – miért szégyenkeznie Maya Bay előtt sem. Az első nyugati turisták az 1970-es években kezdték el felfedezni hófehér homokú strandjait, aztán évtizedeken át egyre többen és többen érkeztek ide.

Az 1990-es évekre már annyi szálloda és egyéb épület épült ide, hogy az igényesebb turisták el is kezdtek új úticélok után nézni, a tömeg viszont csak tovább duzzadt. Különösen amikor megkezdődött a kínai nyitás, és az országban újabb és újabb milliók engedhették meg maguknak a trópusi vakációt. 2018 áprilisában már 600-nál is több hotel üzemelt a szigeten, amelyek jelentős része egyszerűen csak a tengerbe engedte a szennyvizét, aminek többek közt nagyon csúnya algaburjánzás is lett az eredménye. Ennek hatására is közölte ekkor Rodrigo Duterte, az ország egyedien tuskó elnöke, hogy Boracay olyan pöcegödör lett, amit most már muszáj lesz kitakarítani.

Akárcsak Maya Bay esetében, itt is a záróra lett a megoldás. Azonban szemben a lakatlan thaiföldi partszakasszal, Boracayon tízezrek éltek, akiken át kellett nyomni Duterte akaratát. A megoldás végül egy hathónapos teljes zár lett, ami alatt nekiálltak helyreállítani a természetet, és volt idő feltárni olyan ügyeket, mint hogy például a sziget szálláshelyeinek harmadának még az engedélyei sem voltak rendben.

Boracayt október 26-án tervezik ismét megnyitni a látogatók előtt, de szigorú korlátozásokkal. A szigeten egyszerre soha nem tartózkodhat több 19 000 turistánál és 15 000 helyi alkalmazottnál. A szigeten üzemeltetett 12 000 hotelszoba közül egyszerre soha nem üzemelhet több 6000-nél. Most már csak mindezt be is kellene tartani, ami nem lesz könnyű. Csak Boracay évi egymilliárd dollárt hoz a Fülöp-szigetek gazdaságának, aminek dinamikus növekedése érezhetően le is lassult 2018 második negyedévében, amikor már zárva volt a sziget.

A teljesen beépített Boracay 2018 áprilisában
photo_camera A teljesen beépített Boracay 2018 áprilisában. Fotó: NOEL CELIS/AFP

Sem a Fülöp-szigetek sem Thaiföld nem engedheti meg magának, hogy csak úgy dollármilliárdok kiessenek az államkasszából, illetve hát az idegenforgalmon kívül mással a világgazdaságba bekapcsolódni nemigen képes helyiekéből. Így pedig erősen kétséges, hogy meddig sikerül feltartóztatni az évről évre egyre népesebb turistatömegeket. Ugyanakkor érdemes azt is észrevenni, hogy míg a demokratikus Barcelonában és Olaszországban a helyi politikusok meglehetősen béna kacsaként hánykolódnak a nyugalomra és jómódra egyszerre vágyó helyiek közt, addig Duterte és a Thaiföldet vezető katonai junta megengedheti magának, hogy fütyüljön a népakaratra, és kicsit könnyítsen a természet szenvedésén.

Nem nehéz látni a párhuzamot az elturistásodás és a temészetet pusztító, még sokkal veszélyesebb mai jelenség, a globális felmelegedés között. Mindkettő megállíthatatlanul hömpölyög előre, és lehetetlen lokálisan kezelni. A Thaiföldre induló turistákat már cikkek százai irányítják az „új Maya Bay”-ek irányába, amikre így Leonardo DiCaprio nélkül is ugyanaz a sors vár. És ha az összes thaiföldi strandot lezárják, akkor a tömeg egyszerűen átmegy a szomszédos, a turisták pénzére még jobban kiéhezett Mianmarba. Meg lehet próbálni globális egyezményeket kötni, de arra meg a kínaiak és a többi frissen meggazdagodott ország mondja ugyanazt, amit akkor is hangoztattak, amikor a széndioxid-kibocsájtásukat próbálták visszafogni a már posztindusztriális nyugati hatalmak: amit nektek szabad volt, nekünk már miért nem lehet? Akárcsak a klímaváltozást, talán az elturistásodást sem képes megállítani az emberiség.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.