Handó kritikusait akarták lemondatni, de visszafelé sülhet el az akció

POLITIKA
2018 október 19., 12:48
comments 146

Az elmúlt napokban több bíró csatlakozott a tiltakozási hullámhoz, ami az október elején tartott botrányos választási miatt robbant ki.

Október elején kellett volna új tagokat választani a Handó Tündét törvény szerint ellenőrző testületbe, az Országos Bírói Tanácsba (OBT). Handó Tünde a magyar igazságszolgáltatást irányító Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetője. Az utóbbi hónapokban többen lemondtak a Handó munkáját ellenőrző testületből, amivel hónapok óta háborúzik a magyar igazságszolgáltatás irányítója. A lemondott tagok helyére kellett volna október elején újakat választani, de a bírák egy része nem vállalta a jelöltséget, akik pedig jelentkeztek volna, azokat nem engedték elindulni.

„az Országos Bírói Tanács (OBT), közvetve pedig az igazságszolgáltatási hatalmi ág elleni, központilag megszervezett obstrukció szemtanúja lehettem.  (...) azt állítom, hozzávetőleg 90 elektor tudatosan blokkolta a jelöltállítást. Erről előzetesen, mint választani kívánó küldöttek nem tudtunk, ekként belátható, magas fokú konspiráció szükségeltetett.”

Így írt a történtekről a választáson résztvevő egyik bíró. Nem csak, hogy nem sikerült új tagokat választani, a küldöttgyűlésen résztvevő bírák egy része váratlanul elfogadott egy olyan nyilatkozatot, amiben a Handót Tündét ellenőrző testület jelenlegi tagjainak a lemondását követelte. Ezt a nyilatkozatot aztán a bírósági igazgatás

Lemondásra szólította fel a bírói kar az OBT-t

címmel vitte a nyilvánosság elé, mintha a teljes bíró kar követelné Handó Tünde kritikusainak távozását.

Valószínűleg ez az utolsó húzás, hogy a teljes bíró kar véleményeként mutatták be egyes bírósági vezetők álláspontját nagyon sok bírónál kiverte a biztosítékot.

Ezért jelentek meg az első olyan belsősök által készült dokumentumok, amik szerint meghamisíthatták az október elején történt szavazás eredményét. A Magyar Bírói Egyesület is új választást követelt, elítélte a teljes bírói kar nevében hozott nyilatkozatot. Ehhez az állásfoglaláshoz a héten újabb bírák csatlakoztak, köztük a 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.