Julian Assange bepereli az őt hat éve bújtató Ecuador kormányát

Julian Assange beperli az ecuadori kormányt, mivel úgy érzi, hogy megsértik alapvető szabadságjogait. A Wikileaks alapítója 2012 óta él a dél-amerikai ország londoni nagykövetségén. Azért menekült be annak idején, mivel Svédországban megvádolták nemi erőszakkal, és félt, hogy ha a brit hatóságok kiadnák a svédeknek, onnan az Egyesült Államokba kerülne tovább, ahol a titkos diplomáciai információk kiszivárogtatásáért is felelnie kéne. 

A nemi erőszak vádját azóta ejtették Svédországban, de Assange így sem hagyhatja el büntetlenül a nagykövetséget, mivel elbújásával megsértette az óvadékeljárási szabályokat, ezért ha kilépne, a brit rendőrök letartóztathatnák. 

Assange 2017 májusában, Ecuador londoni nagykövetségének erkélyénFotó: JUSTIN TALLIS/AFP

Assange azután indít jogi keresetet ügyvédjén keresztül Ecuadorban az őt bújtató ország kormánya ellen, hogy a héten számos szabályt kivetettek rá a nagykövetségen, többek között gondoskodnia kéne a macskájáról, különben elkobozhatják. 

A Wikileaks közleménye szerint az ecuadori kormány azzal is megfenyegette, hogy Assange elveszítheti a védettségét. Még korábban adták meg neki a politikai menekülteknek járó védelmezett státuszt. Assange hónapokon át nem fért hozzá az internethez sem, miután márciusban Ecuador arra jutott, hogy a Wikileaks alapítója többszöri figyelmeztetésük ellenére is más országok ügyeibe ártja bele magát az interneten, olyan módon, hogy az sérti Ecuador érdekeit. A korlátozást állítólag épp e hét elején oldották fel részben. 

Az utóbbi években leginkább az orosz érdekek mentén működő Wikileaks alapítója amiatt is tiltakozott, hogy az ecuadori kormány nem engedte be hozzá a Human Rights Watch főtanácsosát, és azt is bíróságon akarják megtámadni, hogy Assange politikai menedékjogát Ecuador a véleménye cenzúrázásához köti. 

Nemrég kiszivárgott hírek szerint tavaly karácsonykor volt egy olyan terv, hogy az orosz titkosszolgálatok megpróbálták volna Oroszországba csempészni Assange-ot, de végül pár nappal az akció előtt lefújták az egészet. (BBC)