Egy kommunista vérbíró, aki 56-ban nemet mondott

Videotéka sorozatunkban Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza 1989-es filmjét kotortuk elő. A Hol zsarnokság van című dokumentumfilmben Sárközi Endre kommunista bíró meséli el, hogyan működött az igazságszolgáltatás a Rákosi-korszakban. Megismerhetjük a bírói munka és az ítélkezés mechanizmusát a koncepciós perekben, és hogy milyen volt végignézni egy kivégzést testközelből.

Sárközi részletesen beszéli el az egyik megrázó esetét. Szűcs Sándort, az Újpest válogatott focistáját előre megfontolt szándékkal csalta tőrbe a rendszer. 1951-ben a titkosszolgálat rávette, hogy szökni próbáljon a határon, majd elfogták és kivégezték. A rendszer így üzent a Helsinki olimpiára kiutazó sportolóknak. Értették. A focista a bitófa alatt gyermekei képével a kezében könyörgött Sárközinek a kegyelemért. 

A bíró pálfordulása 1956-ban következett be. A forradalmat követően kapott egy listát tizennégy névvel, akiket halálra kellett ítélnie. Erre már nem volt hajlandó. Elment inkább segédmunkásnak. 

A film a rendszerváltás után 20 évig dobozban állt, mivel a volt bíró a bemutató után letiltotta a film vetítését. 

A Videotéka korábbi adásai:

„Nem leszek egy 18 éves hulla”

„Mire ezt a levelet megkapod, én már nem élek, egy volt rajongótok”

„Erkölcsök, megjelenés, disztingválás, hosszú haj?”

„Beszéljünk arról, hogy mi lett a Fidesszel!”

Miután kilőtték a tárakat a fegyvertelen tömegre, kézigránátokat hajítottak a sérültekre