Muszáj az embernek zokognia, ha zongorázni kezd a mesterséges intelligencia

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A kortárs zenéhez körülbelül annyira értek, mint a tehéntermesztéshez, úgyhogy nem is szoktam ilyesmiről írni, egy Ólafur Arnalds-interjú lehetőségének mégsem tudtam ellenállni. Az elmúlt 7-8 évben ugyanis többször is előfordult, hogy hetekig benne ragadtam ezeknek a repetitív daloknak a világában. Az összes közül a 2010-es …and They Have Escaped the Weight of Darknesstől volt a legnehezebb szabadulni, de azt csak most, az interjúra készülve tudtam meg, hogy a lemez fő ihletője Tarr Béla filmje, a Werckmeister harmóniák volt, és maga a cím is Valuska kocsmai monológjából vett idézet.

Ez itt a nyitószám, a Þú Ert Sólin a híres reykjavíki hostelből, a Kexből: 

Ólafur Arnalds a nyughatatlan csodagyerek benyomását kelti. Amikor középiskola után egyszerre kezdett dobolni a Fighting Shit nevű metálbandában, illetve zeneelméletet hallgatni az egyetemen, akkor ez még súlyos ellentmondásnak tűnt. De gyorsan rátalált a zeneszerzésre, a híresen nyitott izlandi színtéren pedig nem okozott fennakadást a besorolhatatlansága, sőt. Most is van egy Kiasmos nevű technoformáció, ahol DJ-zik, miközben a zongorája mögött ülve adja a teltházas koncerteket a világ nagy hangversenytermeiben, és olyan filmekhez és sorozatokhoz szerez zenét, mint Az éhezők viadala vagy a Broadchurch.

De nem csak arról van szó, hogy 

Ólafur párhuzamosan készít Chopin-átiratokat és pakolgatja a tuc-tuc zenéket egy diszkóban.

Folyamatosan potyognak ki belőle az olyan ötletek, amelyek elrugaszkodnak a zenekészítés hagyományos modelljeitől. A Found Songs projektben egy héten keresztül minden nap írt egy számot a Twitterre. Az Island Songs keretében pedig Izland eldugott vidékeit járta 7 héten keresztül, és minden héten és minden helyen összerakott egy számot és egy videót, hol egy költővel, hol egy zenésszel, hol egy kórussal közösen dolgozva. Az új album, a re:member főszereplője pedig 

egy három zongorából álló speciális hangszer, amelyet a mesterséges intelligencia működtet.

A címadó számhoz készült klipben 2 és fél percnél szólal meg a Stratos névre keresztelt gép:

Október 14-én, a Müpa színpadán Ólafur nem csak megmutatta, hogyan működik ez a gyakorlatban, hanem a keletkezéstörténetét is elmesélte. Egy kínai városban turnézott, és a szálloda halljában meglátott egy önjátszó zongorát. Mivel akkor éppen el volt törve a keze, és már hónapok óta nem tudott zongorázni, úgy érezte, hogy ez megoldást jelent az összes problémájára. De aztán persze nem elégedett meg egy sima önjátszó zongorával, hanem rögtön kettőt vett, és két éven keresztül dolgozott rajta, hogy egy szoftverrel összekapcsolja őket a saját zongorájával, amelynek hangjait egy mesterséges intelligencia alakítja át. Így 

egyszerűen képtelen kétszer pontosan ugyanúgy eljátszani a saját szerzeményeit.

Ahogy a koncerten fogalmazott: nagy hülyeség volt két évet eltölteni ezzel, de azért elég menő lett a végeredmény. Közelről ilyen:

Fotó: Instagram

Erről is kérdeztem a koncert előtt a CAFe Budapest meghívására Budapestre érkező, kedves, de nem különösebben szószátyár zenészt, aki az önkínzásnak azt a kifinomult módszerét választotta, hogy az új album szeptembertől márciusig tartó turnéja elején, október 5. és 18. között minden este más városban lépett fel.

Milyen helyekre hívnak mostanában? A Müpában van klasszikus és popzene is, de amúgy a koncerttermek vagy a partihelyek kapkodnak jobban utánad?

Ezen a turnén az esetek 80 százalékában pontosan ugyanilyen helyeken lépek fel, ugyanúgy is néznek ki, mint a Müpa. De játszottunk arénákban, és azokról is nagyon jó élményeim vannak. A klasszikus koncerttermeknek verhetetlen a hangzása, az arénákban viszont oldottabb a hangulat.

Vannak olyan koncertjeitek, ahol a közönség álldogál, táncikál?

Alapból nem lenne vele bajom, de nehéz megoldani, hiszen másfél órás a show, és ennek a 70 százaléka nagyon csendes. Ha pedig az emberek állnak, akkor zajt csapnak, beszélgetnek, kimennek sörért...

Mára elég nagy divatja lett a klasszikus és a popzene vegyítésének, egyre többen kószálnak a kettő határterületein. Hogy érzed, a szakma és a közönség könnyebben el tudja helyezni a zenédet?

Javul a helyzet. Most már elég ismert a neoklasszikus zene fogalma, ami mögé el lehet bújni. Viszont ez korlátoz is, mert ha az embernek tíz éven keresztül azt mondja mindenki, hogy te neoklasszikus zenész vagy, akkor egy idő után azt fogja gondolni, hogy nem is tud mást csinálni. Ugyanez igaz az izlandi zene kategóriájára. Azt hiszem, minden zenész álma, de az enyém biztosan, hogy ne irányzatokhoz soroljanak, hanem legyen felismerhető a saját stílus.

A budapesti koncertenFotó: Hrotkó Bálint

Persze, a címkéket mindenki utálja - mégis, van olyan címke, amit szeretsz, vagy legalább azt érzed, hogy pontosan leírja, amit csinálsz?

Címkékre szükségünk van ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk. De azt hiszem, a kiadóknak nem kellene ezeket használnia, ahogy a Spotify-nak vagy az iTunes-nak sem. Amúgy a posztklasszikus címkét bírom talán a legjobban, bár az is félrevezető, mert szerintem az én zeném nem klasszikus semmilyen értelemben.

Láttam egy 10 évvel ezelőtti dokumentumfilmet, amiben azt magyarázod, hogy az izlandi zene azért különleges és sikeres, mert egy 300 ezres ország piaca olyan kicsi, hogy nincsenek elvárások, és mindenki szabadon kísérletezhet bele a világba. Csakhogy szép lassan az izlandi zene eladható márka lett a külföldi piacokon - ebből az is következik, hogy a fiatalabbak már kevésbé kísérletezők?

Van ilyen tendencia, például egyre kevesebben énekelnek izlandi nyelven. Az elszigeteltségnek, a 300 darab eladott lemez időszakának vége, a neten bárkit elérhetünk és az élő fellépésekre is hatalmas az igény külföldön, leginkább Angliában. De az izlandi vállalati szektor is elkezdett megrendelőként fellépni.

Mármint hogy koncerteket rendelnek a csapatépítő bulikra?

Igen, rengeteg ismertebb izlandi zenész is kap heti 4-5 ilyen felkérést. Főleg a rapperek. Szóval most a gyerekek azt látják, hogy ha olyan zenét játszanak, mint a szüleik generációja, akkor azzal pénzt tudnak keresni. Nem kedvez a kreativitásnak, ha másolod az idősebbeket, az egész szcéna egyre ugyanolyanabb.

Téged is másolnak?

Muszáj erre válaszolnom? Igen, sokan. De ezt bóknak veszem, és nem is értem, amikor valaki megsértődik azon, hogy epigonjai vannak. Úgy is szoktam gondolni erre, hogy így a zeném tovább él. Ezt az új albumot például jövőre már nem sokan fogják hallgatni, de ha szerencsém van, még évek múlva is készítenek hasonló dalokat. A legjobb esetben azután is, hogy meghalok.

Az Island Songs miatt bejártad az ország Isten háta mögötti falvait is. Felismertek az emberek?

Majdnem mindenki tudta, hogy ki vagyok, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy valaha hallották akár egyetlen számomat is. Mondjuk, szerintem Björkkel se nagyon más a helyzet.

Tanultál valami újat Izlandról ez alatt a 7 hét alatt?

Inkább jobban megértettem azt, amiről már hallottam. Tudtam például, hogy nevetségesen sok, kábé ötszáz kórus van Izlandon, főleg vidéken, ahol gyakorlatilag mindenki tagja egy kórusnak. A projekt részeként meglátogattam az unokahugomat, aki Reykjavíkban nőtt fel, de egy ideje a nyugati fjordok egyik 150 fős településén él. Ő az orgonista a falu templomában és a három környező falu templomában is, illetve ő vezeti a kórust mind a négy helyen. Amikor eltöltöttem vele egy hetet, rájöttem, mennyire fontos része a közösség életének: mindig ott van, amikor történik valami, születés, esküvő, temetés. Mindeközben egy főállású zenészről beszélünk, ami szerintem csodálatos.

Amikor mondjuk Ázsiában turnéztál, a közönségnek ott is volt róla sejtése, milyen hely Izland és milyen a zenéje?

Őrület, de abszolút tudták, mire számíthatnak. Néha azt szeretném, bár ne tudnák, hogy tiszta lappal indulhassak.

Mert akármilyen zenét játszol, a közönség úgyis az izlandi hegyeket képzeli maga elé és a tenger végtelen magányán mereng?

Olyasmi, igen. Ez persze segít is, hogy el tudnak helyezni valahogy, biztosan több jegyet tudunk így eladni. De amikor már valamennyire befutott az ember, akkor elkezd vágyakozni rá, hogy ezek az előítéletek ne határolják be az értelmezését annak, amit csinál.

Akkor talán nem az izlandi pusztaságban kellene klipet forgatnod, hanem valami mallorcai strandon!

Ja, vagy beköltözni a vietnami dzsungelbe.

El tudod magyarázni pontosan, hogyan működik az új hangszer, amit kifejlesztettél?

Nehezen. Nekem az a legfontosabb, hogy megtöri a kapcsolatomat a zongorával. Amikor zenét írsz, az mindig egyszerű kölcsönhatás: leütöd a billentyűket, hallod a hangokat, és ha tetszik, leírod és mész tovább. Ezt a kapcsolatot akartam kicsit bonyolultabbá tenni, és meglepetéseket okozni magamnak. A szerkezet működésének alapja, hogy játszom a szintetizátoron vagy a zongorán, és a leütött hangokat egy szoftver analizálja, és egy algoritmus segítségével létrehoz egy zenei szőttest, amelyeket két önjátszó zongora szólaltat meg. A két zongora kísér engem, de én sem tudom előre, hogyan.

Akkor rá sem fogok ismerni este a dalokra?

De, mert a gépi improvizáció behatárolt, például a ritmus előre adott, ahogy az eltérések mértéke is szabályozható. Nem engedem például, hogy más hangnemben játsszon, mint én. A dal ugyanaz marad, de minden alkalommal változik az interpretáció.

Fotó: Hrotkó Bálint

Van olyan, hogy kifejezetten rosszul sül el, amit a gép csinál?

Vannak jobb és rosszabb napjai, de a katasztrófa lehetősége kizárt.

Készen áll a szabadalom a sorozatgyártásra?

Nem hiszem, hogy a szoftvernek ebben a formában sokan hasznát vennék, hiszen ahhoz kell két önjátszó zongora. De éppen azon dolgozunk, hogy legyen egy egyszerűbb számítógépes változat, amit bárki használhat.

A koncert

Az elején csak a két önjátszó zongora produkálja magát a színpadon, majd bejön Ólafur, meghajol és leül a zongorához, hogy aztán csatlakozzon hozzá egy komplett vonósnégyes és egy dobos. Eddig ez pont úgy hangzik, mint egy hangverseny, de aztán jönnek olyan pillanatok, amikor Ólafur sokkal jobban hasonlít egy DJ-re, aki a keverőpult előtt állva csapatja, miközben villognak a fények.

A koncert legvégét annyira melodramatikusra rendezték, hogy körülöttem többen sírva fakadtak, de előtte, a ráadás utolsó előtti számaként még letolták az első dalt, amelyet Ólafur írt, még kamaszként. Ez itt az:

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,45 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.