Szélsőjobboldali elnöke lesz a világ negyedik legnagyobb demokráciájának

külföld
2018 október 28., 21:34
comments 402

A brazil választást lebonyolító hatóságok megerősítették:

a szavazatok 94 százalékának összeszámolásakor Jair Bolsonaro 56 százalékkal vezet, így ő Brazília megválasztott elnöke.

Jair Bolsonaro
photo_camera Fotó: RICARDO MORAES/AFP

Ahogy arról már a választás első fordulója előtt részletesen írtunk, Bolsonaro még a populizmus új hősei közül is kiemelkedik. Hiába emlegetik a brazil Trumpként, de amerikai példaképénél jóval radikálisabb: 

  • nyíltan visszavágyik a katonai diktatúrába, amelynek tisztje volt,
  • Trumppal ellentétben durván homofób, egyszer arról beszélt, hogy inkább látná holtan a fiát, mint hogy meleg legyen;
  • máskor pedig azt mondta egy képviselőnőnek, hogy csak azért nem erőszakolja meg, mert nem érdemli meg;
  • enyhíteni akarja a fegyverbirtoklás szabályait, amitől Brazíliában nagyon sok embert kiver a víz;
  • Trumphoz hasonlóan roppant megértő az emberkínzással szemben;
  • és Trumppal vagy mondjuk Orbánnal ellentétben ő még szavakban sem tartja sokra a demokráciát.

Celso Rocha de Barros szociológus, a nemzeti bank elemzője így értékelt:

„A szélsőjobboldal elfoglalta Brazíliát. Brazíliának szélsőségesebb elnöke van, mint bármely demokratikus államnak a világon. Nem tudjuk, mi lesz.”

Jair Bolsonaro, Brazília új, szélsőjobboldali elnöke 2018. október 28-án.
photo_camera Fotó: Mauro Pimentel/AFP

Már eddig is sok elemzés jelent meg arról, hogy Bolsonaro a korrupt politikai elit elleni lázadásnak köszönheti a népszerűségét. De ezeket a megfejtéseket érdemes fenntartásokkal kezelni: az elmúlt évek korrupt politikáját megtestesítő Lula elnök a felmérések szerint lazán megnyeri a választást, ha a legfelsőbb bíróság kiengedi a börtönből, miközben magának Bolsonarónak is előkerült egy vaskos korrupciós ügye: a gazdasági főtanácsadója szövetségi vizsgálat alatt áll a nagy állami vállalatok nyugdíjalapjait érintő állítólagos csalás miatt, a leendő pénzügyminisztert hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Bolsonaro győzelméhez a valóban kaotikus politikai helyzet mellett nyilvánvalóan erősen hozzájárult az a látványos álhírözön, amely elöntötte a brazil netet. A második fordulóba jutott másik jelölt, a baloldali Fernando Haddad arra kérte Bolsonarót, hogy írjanak alá együtt egy kötelezettségvállalást, amelynek keretében fellépnek az elnökválasztást befolyásolni hivatott álhírek terjedése ellen a médiában. Bolsonaro visszautasította az ötletet, és Twitter-üzenetében gazembernek nevezte Haddadot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.