Bolsonaro is Jeruzsálembe akarja költöztetni a brazil nagykövetséget

Brazília megválasztott elnöke bejelentette helyi idő szerint csütörtökön, hogy hivatalba lépése után átköltözteti országa izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az izraeli kormányfő azonnal történelminek minősítette a döntést.

A vasárnap az elnökválasztás második fordulójában győztes jobboldali Jair Bolsonaro a Twitteren tette meg a bejelentést. 

„Ahogy a választási kampányban is mondtam, szándékunkban áll áthelyezni a követségünket... Izrael szuverén állam, és ezt tiszteletben tartjuk” - írta.

Egy ezt követő sajtótájékoztatón azt a magyarázatot fűzte a döntéshez, hogy a főváros kijelölése egy állam szuverén döntése, amelybe egyetlen más országnak sincs joga beleszólnia.

„A fővárosról az ország dönt. Ha Brazília Rio de Janeiróból áthelyezte Brazíliavárosba, akkor az a főváros. Nem látok ebben gondot” - tette hozzá a január elsején hivatalba lépő Bolsonaro.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azonnal reagált, és történelminek minősítette a döntést.

„Gratulálok barátomnak, Bolsonaro megválasztott elnöknek a szándékáért, hogy Jeruzsálembe helyezi át a brazil nagykövetséget. Ez történelmi és lelkesítő lépés” - írta közleményében.

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump már korábban, tavaly decemberben ugyanilyen döntést hozott. Példáját követte Guatemala és Paraguay is, de az utóbbi később visszakozott.

A döntés ellen tiltakoztak a palesztinok, akik szintén államuk fővárosának tekintik Jeruzsálemet, az amerikai nagykövetség költözésekor évek óta nem látott hevességű tüntetések kezdődtek Jeruzsálemben és harcok Izraelben a palesztinok és az Izraeli Védelmi Erő katonái között.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.